148. MISTER ALEXANDER ESETÉBÕL

Mister Alexander, a budapesti néger kolónia egyik bonvivánja, kószált valahol. Talán az Andrássy-úton. Észrevett egy asszonyt, aki sétált az ura karján. Alexander úrnak tetszett az asszony. Odalépett, és szó nélkül megcsípte. Az asszonyt tudniillik. A karján. És kellemesen vigyorgott hozzá Alexander úr. Az asszony sikoltott. A férj fölemelte a botját. Alexander úr dühbe jött. Egyik kezével kést, a másikkal revolvert rántott elõ. A fehér asszony és az ura majd megjárták.

Úgy-e, hogy könnyû megérteni Amerika népét? A yankeenek nem az orra kényes. A yankee meglehetõsen elrúgta magától az európai csacsiságokat. A néger szagát elbírná a yankee. És mégis olajban fõzne meg minden feketét Amerika népe. Úgy-e, egy kicsit meg lehet ezt érteni? Van ugyan egy néger szociológus, ki azt hirdeti, hogy az õ fajtájáé a jövõ. Mi, fehérek lejártuk magunkat. Õk lesznek a kultúra elõbbrevivõi, Athén életének folytatói. Õk, a négerek, kik még Budapesten csak õsbudavári néznivalók, de Berlinben már számosak. Londonban is, Párizsban is. Amerikában pedig úgy szaporodnak, mint a patkányok. Éhesek és lebírhatat­lanok. Frakkot vesznek föl esténként, és Haitiban, Domingóban Arisztidesz, Demoszthenesz, Szolon, Lykurgos és Szokratesz neveket hordanak. Mister Alexander is azért viseli e klasszikus nevet, mert Macedóniai Fülöp fiával tart lelki rokonságot. Ilyenek õk.

Arról lehet beszélni, hogy Amerika jogosan bûnhõdik. Állatokként hurcolta be ez emberformájú lényeket. Most lakoljon. De még Amerika sem érdemli meg, hogy a Schoelcher-féle álhumanizmus béketûrésével tûrje ezt a lehetetlen sisera-hadat. Ezek sok ezeréves mélységekbõl jönnek. Berontanak a mi fájdalmasan, évezredek alatt szerzett kis kényel­münkbe, belemorognak a beszédünkbe. belépiszkítanak nemcsak a szalonunkba, de sajátos, törvényes lelkiéletünk szentélyébe. Még a vérünkbe is. Hát nem helyesen gyûlöl Amerika? Hogy nekik is jussuk van a kultúra építéséhez? Akkor a medvéknek is jussuk van s a kattamakiknak is. Ha az õ kivételes embereik hisznek a maguk fajtájú rendeltetésében, jó. Maradjanak együtt, s várják be együtt a maguk idejét.

Alexander úr mutatvány Õsbudavárában, ahol pumákat és lajhárokat is mutogathatnának esetleg. Kékvókot táncol, dörmög, tapsol, s lehet, hogy fehér nõk is mosolyognak reá. Sõt lehet, hogy õ kis primitív pszihéjébe olyan tanulságokat szedett Õsbudavárában, hogy elszedheti a pénzünket, az asszonyunkat. Lelõhet vagy leszúrhat bennünket. Annál rosszabb. A medvét is mutogathatják. De csak láncon. A medve nem csupán épületes dolgokat látna Õsbudavárban. De ha a medvét láncon tartják, miért élvezzen Alexender úr annyi szabadságot és jogot, mint Rudyard Kipling vagy Anatole France?

Budapesti Napló 1905. augusztus 3.

Pont.