149. ALFONZÓ IMÁDKOZIK

San-Sebastianból rózsás hajnalon eltûnt a király. Még meleg volt fölséges ágya. De Alfonzó nem volt sehol. És nem tudta senki, merre ment.

Rázta a hideg a királyi kastély népét. Szaladt a futár, azaz hogy a sürgöny, a mamához. Boszorkányság történt. Õrizték százan is. Lába neszét senki sem hallotta. Hogyan eshetett ez?

És merre szökött vajon? Spanyol földre? Francia határra? Istenem, istenem, nem leány után szökött vajon? Tegnap gyónt a drága. Ki tudja? Ki tudja?

Csak újságokba ne kerülne. Sírt, rítt a királyi mama. Nagyon rosszat sejtett. Behívta a legbizalmasabb jezsuita pátert:

- Páter José, én meghalok bánatomban. Az a gyermek a bûnbe rohant. Párizs rontotta el. El se merem mondani. Párizsban együtt vacsorázott egy, egy…

- Egy táncosnõvel, fölséges asszonyom.

- Oh, jaj, ön is tudja?

- Tudom. De törölje le fölséges könnyeit, királynõ, Alfonzó királyt mi istenfélelemben neveltük. A párizsi kísértés sem tántorította õt el. Annál jobban sietett Londonba, hogy hallja ott Patricia hercegnõ válaszát.

- Szegény fiam. Kosarat kapott…

Páter José ravaszul, finoman s befelé mosolygott. Kosarat bizony. Újra. Hány kosarat kapott már szegény. Holott még olyan fiatal.

Eközben pedig új sürgönyök jöttek San-Sebastianból. Megvan a nyom. Alfonzó király két bizalmas emberével, egy kamarással és egy inassal, francia földre szökött.

Az istentelenebb spanyolok között pedig országszerte folyt a szóbeszéd. A kis király boldogtalan. Szeretne egy feleséget, és nem akad horogra senki. Órákig térdel és imádkozik szegény Alfonzó. Naponként gyón a pátereknek. Persze elbukni nincs bátorsága. Vézna testét szerelmes õsök vére fûti. De amikor olyan csúnya a legény. A sápadtsága, a meredt szemei, a lepcses, nagy alsóajka és a többi. Nem szeret bele egy fikarcnyi hercegnõ se soha. A szerelmes király pedig el fog sorvadni az epedéstõl.

És jött a hír, hogy megvan a király. Lourdes-ban van. A lourdes-i Máriánál imádkozik már tegnap óta. Sírva imádkozik.

Nem történt semmi. Megnyugodott Spanyolország. A király erénye szeplõtlen. A lourdes-i Máriához ment imádkozni. Kapjon õ már egy kis feleséget.

És a lourdes-i Mária hallgassa is meg szegény kis király imádságát. Azért, hogy õ király, hát feleséget se kaphasson? Rendelj, óh lourdes-i Mária, a csúnya kis királynak egy csúnya kis hercegnõt.

Hiszen annyi kis csúnya hercegnõ van!…

Budapesti Napló 1905. augusztus 4.

A. E.