163. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Eminensek és tökfilkók

Maeterlinck is tökfilkó volt diákkorában. Ipsissimum verbum: tökfilkó. Most vallja be ezt egy párizsi újságírónak. És ismét nagy az õ örömük az iskola szamárjainak. Hogy lám, lám: minden valamirevaló ember rossz diák volt.

Az öreg iskolát nem szeretjük. De régen bánt bennünket egy buta divat. Az az okvetet­len­kedés, mellyel fiatal embertársaink életét gyalázatosan elkeserítjük. Gyanús ez az okvetetlen­kedés nagyon. Némely felnõtt ember nem tud megengesztelõdni a diákkora szomorúságaiért. Nem tudja elfeledni a karcert, a szekundákat, a büntetõ penzumokat, a szamárfüleket, a nagy szégyeneket. Nem tud megbocsátani a pimasz eminenseknek, kik úgy aratták a kitûnõ kalkulust, a dicséretet, a jutalmat, mint a kölest.

Íme még Maeterlinck is beugrik. Õ is segít a gonosz indulatocskák lovagjainak, akik megbélyegzik jóelõre azokat a derék, kis diákokat, akik az iskolában eminensek.

Ezer eset közül hogy hirtelen egyet elõrántsunk Maeterlinck számára, Musset is nyert diák­korában jutalmat. Nagyszerû diák volt, és mégis lett belõle olyan poéta, mint amilyen Maeterlinck. Tessék beletörõdni, hogy jeles diákból is lehet jeles ember, és igen sok, nagyon sok, tökfilkó diák egész életére tökfilkó marad.

II.

Kétsoros hírek

Tudvalevõ, hogy mi, ma élõ emberek fenemódon szerencsés emberek vagyunk. Mi a humanizmus korában élünk. Minden szív egy szív, és ha egy szívet fájdalom érint meg, száz és száz millió ember vérzik bele. Ha engem például valahol Indiában széttépnek a vadak, nekem gyönyörûség meghalnom. Mert én az emberiség halottja vagyok.

Nagy dolog ez. Sohse volt ez még így. Csak most, a villamosság korszakában. Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Be szép is ez a humánus kor. Találomra böngészem a lapokat. Egy kis színésznõ sportbalesetérõl is félhasábok szólnak. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Csak a kétsoros hírek ne nyugtalanítanának egy kicsit:

- Ma éjjel Lodzban a rendõrség kétszáznegyvennyolc zsidót rángatott ki az ágyból, s szállított börtönbe.

- A német katonáknak tegnap szerencsés napjuk volt. Kétszáz hererót koncoltak föl.

- Kercsben antiszemita zavargás volt, melynek alkalmából háromszáz embert megöltek.

Ezek ellen a kétsoros hírek ellen illenék már tenni valamit e nemes, humanista korszaknak. Talán egy kis részleges sajtócenzúra minden országban helyén volna. Egy törvény, hogy kétsoros híreket nem szabad közölni.

III.

Santoy miatt

A primadonnák és a lovak ebben az országban nem férnek a bõrükben. Megbolondítanak mindenkit. Még a primadonnákat menteni tudjuk. Végre egy primadonnának csakugyan érdeke az, hogy mindenki szerelmes legyen belé, s a primadonnák csak a legritkább esetben finom és arisztokrata lelkek. De egy versenylótól, egy telivértõl többet várunk. Íme itt van Santoy, ki tegnap a Szent István-díjnál csapott be mindenkit. Nem szégyenli-e Santoy, hogy miatta egy közönséges villamosszerelõ munkás ember lett öngyilkos? A szegény Nagy József elsikkasztott 52 koronát, hogy Santoyra tegye. Elvesztette tudvalevõleg. Erre meg akarta ölni szeretõjét, egy közönséges cselédlányt. De mindenesetre megölte önmagát. Santoy, Santoy, egy elõkelõ versenylónak szabad ilyen társaságba keveredni?

IV.

A bolygó zsidó sarui

Az ulmi régiségtárban sarukat õriznek. E saruk a nevezetes bolygó zsidó sarui. Hogy kerültek Ulmba? Ki tudná. Talán maga a szegény bolygó zsidó hagyta ott, mivel nehezek voltak, s égették örökké futó lábait. És õrzik a sarukat Ulmban.

Milyen csodálatosak is a legendák. Ritkábbak a levegõnél, testetlenek, semmik. És mégis pa­lástok, kardok, saruk, szakállak stb. hullanak belõlük. A bolygó zsidónak megvannak a sarui.

Budapesti Napló 1905. augusztus 22.

Pont.