182. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Caruso tréfája

Ha okos embereknek nem hitte el eddig a világ, elhiszi talán most egy tenoristának. Mundus vult decipi. Caruso, a híres tenorista Chicagóban énekelt. A Bajazzo-ban. Mikor a kulisszák mögött énekelendõ áriához ért az elõadás, melyet mindig a második tenorista énekel, Caruso tréfából átvette a második tenoristától ezt a számot. Õ énekelt a kulisszák mögött. És a közönség majd kifütyölte. Mit akar ez a rongyos hangú második tenorista, mikor mi Carusoban akarunk gyönyörködni. Föl is kiabáltak a színpadra, hogy elég. Aztán egész este ünnepelték a kulisszák elõtt Carusot. Mert igazságos vagy és elfogulatlan te, óh nagyságos publikum.

II.

Kipling és a németek

Még Kipling is politizál. Csodálkozzunk-e a mi úgynevezett nagyjainkon. A Figaro-ban a sárga földig lebecsülte a németeket Kipling. Hiszen jól tette. Csak meg ne bánja. A németek ma minden író patrónusai és szállítói. Ibsentõl Gorkijig õk adták a világhírt. Wilde Oszkárt halottaiból föltámasztották, s imádtatják ma a világgal. Még Kiplingnek is nagyon megártana a németek bojkottja.

III.

Sam-Sam leánya

Sam-Sam leánya sejteti velünk, hogy milyen nagy elelegyedés lesz egyszer a világon. Sam-Sam egy párizsi úr kínai cselédje, kit messze Shanghaiból hozott magával. Nem tudta, hogy Sam-Sam asszony. Pedig az volt. Alig érkeztek meg Párizsba, Sam-Sam életet adott egy leánynak, s aztán meg akarta a kis kínai képû csecsemõt fojtani. Mert neki csak fiú kell. Mert neki már három leánya van Kínában. Diktum-faktum, meg kellett menteni a gyilkos szándékú anyától a gyermeket, s bevitték egy menházba. Ha felnõ a kis kínai leány, õ csak franciául fog tudni, s francia lesz. Sárga arccal, de könyörtelenül. És e kis eset példázza, hogy a közlekedés nagy haladásával hogy el fog múlni majd az, ami ma minden: hely, nyelv, faj, szín.

IV.

Rothschildék szerencséje

A berlini Rothschildéktól elloptak egy 150 000 frank értékû papírt, s ez a papír megkerült. Meglelték a pályaudvaron. A tolvajok elvesztették talán. De Rothschildék megkapták mindenesetre. Holott egy percig sem okozott volna neki egy szemöldökrándulásnyi gondot is ez a pár fillér értékû levél… (Nem. Ezt a jegyzetünket nem folytathatjuk tovább…)

Budapesti Napló 1905. szeptember 24.

Pont.