185. A BENJIK ÉS SAVÁK

Most Benjik és Sava urak járnak nálunk. Õk japán agráriusok. Tokiói miniszterük küldte el õket Európába. Okulás okából természetesen.

Budapest nem elsõ városa a világnak. Nem vagyunk mi valami nagyon példás náció. De Tokió nincs elég messze Budapesttõl és még ide is eljönnek sûrûen õk. A kicsi japánok.

Nogi és Togo javában izzadtak: szerte a világban pedig nyitott szemekkel, okosan jártak, keltek, nézgelõdtek és okultak a kicsi emberek. Minden érdekelte õket. Földmûvelés, vasút, filantropia, irodalom, színház, mûvészet, filozófia, kereskedelem, jog, városrendezés. Minden és minden. Hogy közben Japán életre-halálra, világra és történelemre szóló harcot vív? A politika a politikusok dolga, a háború a katonáké. Egy náció nem élhet csupán a politikának. A háborúból pedig bajos megélni. Ilyenek az idõk. Elmaradni egy országnak sem szabad.

Port-Arthúr sorsa reszkettette az egész világot, a tokiói kultuszminiszter Párizsban a legszebb impresszionista képeket elhalászta a francia múzeumok elõl. Amszterdamban japán szocialisták szóltak az új társadalom nagy válságaihoz. Maga a felséges mikádó a legvéresebb harcok idején is érdeklõdött, hogy merre megy legközelebb mûvészi körútra Szada Jakkó. Egy új Shakespeare-fordítás esemény volt Tokióban a csemulpói ütközet idején is. Nietzschét japán nyelvre a háború alatt kezdték fordítani, s az új kereskedelmi összeköttetéseket legalább is úgy kereste Japán, mint a megütközést Kuropatkinnal. A kis tanulmányozó japán emberkék, a Benjik és Savák, kóboroltak egész világon.

Hát a tüdõnek nem kell levegõ, ha a lábat a csizma szorítja? Lehet-e egy mai társadalomnak mindent egy blattra tenni föl, hogy kártyás nyelven, népszerû nyelven szóljunk. A Benjik és Savák országának fiai közül elhulltak pár százezren. Piheg, lankadt, elégedetlen a fölkelõ Nap országa. A béke után, a vér és pénz ontása után. De az élet él. A barbár Japán tudja, hogy a kultúra nem ismeri a tréfát. Rohanni kell vele vagy - elsüllyedni.

Budapesti Napló 1905. szeptember 28.

Lellei.