186. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Histrio az utcasarkon

Harmincezernél több színész éhezik Franciaországban. Vajon nálunk hány? És hát nem kellene csakugyan a világnak, csak a panis? A circensesre nem volna már szükség? Jaurès, a nagy Jaurès, egyszer a poétákat csúfolta:

- Csodálatos dolog - mondotta -: az emberi vágyak egyre pozitívabbak lesznek, a poéták pedig szaporodnak.

Vajon nem így van-e a színészekkel is? Az emberek úgy benne vannak az élet kötelezõ komédia-játszásában, hogy a hivatásos komédiásokat kezdik lenézni. És talán bizonyos idõ múlva Histrio oda fog kerülni, ahonnan beállott az emberiség mai életébe: az utcasarokra.

II.

Honnan jön a tömeg?

Tegnap vérszagúvá tette az utcákat, ma ismeretlen odúiban ül. Honnan jön, mikor jön? Milyen szuggesztiók teszik olyanná, mintha egyetlen, individuális emberszörnyeteg volna? A józanok mosolyognak. Még jobban mosolyognak a pödrött bajszú, szigorú rendõrök. Pedig õk nem tudják, honnan jön. Nagy szenvedés-barlangból, mely bizonyos napokon kitárja a száját. Sok ott a kín, ahol hirtelen ezrekben jelen meg a nép. Sok ott a szenvedés, a dühös jobbatakarás. Mindenféle tömeg szenvedést jelent és hoz. Az is, amely danolva szórja a virágokat házasodó királyának lábai elé, s az is, mely elnyisszantja a király nyakát. Mikor a csorda-ösztön kél fel valahol a népben, mikor nekivág az utcának, mint az elefántcsorda az õserdõnek, éhség és veszedelem érzése dolgozik akkor.

III.

Witte és Komura

Mindaketten - hazamennek. Sõt Witte otthon is van már. Komura csak most indul Japánnak. Még olvashatja a fürge amerikai lapokban, mennyi ujjongás fogadta Pétervárott Wittét. Vajon miket gondol? Tokióban nem lesz rivalgó nép. Nem lesz babér. Ott harakirit kínálgatnak a békekötõ Komurának. És mégis hazamegy. Siet haza Komura. Nehogy addig megváltozzék a hangulat, s majd õt is virággal fogadják. Mert a Komurák búsan tudják, hogy a nép játszik virággal és kereszttel. Nagyon mindegy nekik, melyiket kapják. Sõt a keresztet jobban szeretik.

Budapesti Napló 1905. szeptember 29.

Pont.