199. AZ OROSZ POKOL

Forr, sustorog, zakatol félelmetesen a nagy orosz pokol. Egyelõre talán nem történt újabb dördülés.

De a cárnak még a halottjait elsiratni sem lehet. Neki még temetni is veszedelem. Õrzik a cárt, õrzik a nagyhercegeket. És hiába érkeznek az udvarias, a szép, a résztvevõ fájdalmas táviratok külföldi fölkent hatalmasoktól. Érkeznek titokzatosan, ördögien a halál-mementók is. És érkeznek a háborgások, a zendülések hírei is, a nagy, készülõ veszedelmekrõl is a telegrammok.

És félni kell, hogy Szergiusz nagyherceget még roncsokban sem engedi át a pihentetõ földnek ez az óriási pokol. Félni kell, hogy a temetõ tömegekbe, a koporsó felé új bombák hullanak.

Az orosz forradalmi bizottságnak kegyelmi tanácsa nincs. Az orosz forradalom halálra ítélt minden zsarnokot s minden bûnös bérencet.

Jönni, érkezni fog, talán már a jövõ órában, új, véres szenzáció híre.

Mindent lehet várni az orosz pokolból. Csak egyet nem, hogy a cári zsarnokság megemberelje magát.

Ilinszkojéba, Moszkva mellé viszik azt, ami Szergiusz porhüvelyébõl összeszedhetõ volt, eltemetni.

Rettenetesen szomorú temetés ez. És rettenetesebb is lehet még talán.

A világ irtózó, de minden lelket lenyûgözõ várakozással néz az orosz pokol zsivajos, rémes világa felé.

Budapesti Napló 1905. február 20.