200. A LÓLÁB

Nem kellett sokáig várni. Különben sem leplezgetik már. Láthatja ki-ki. Zichy Aladár sem titkolja, az Alkotmány sem: ami történt országot fölforgatóan, szemeket kápráztatóan, mindaz a néppártnak és a klerikalizmusnak a dicsõsége és a gyõzedelme. A „Néppárt meg­tiszteltetése”, - mondja Zichy Aladár - hogy Rakovszky elnöki székbe jutott. És Rakovszky már meghatottan készül, hogy „még magasabb polcra emelje a sors.” De az „Alkotmány” még többet ki mer mondani. Ebbõl már szóról-szóra idézni kell valamit. Íme:

Örömmel kell látnunk, hogy a néppárt politikája szépen nyomul elõre. Mind nagyobb teret hódít, s befolyást szerez nemcsak a népben, de a parlarnentben is. Íme tíz éves múltja után már az elnökség egyik tagját kebelébõl választják. Akik kishitûek voltak vagy akik gáncsos­kodtak, szégyenkezzenek a mai diadal napján. Akik bizalmatlankodtak, s vakok voltak - nyíljanak meg szemeik. Akik pedig dolgoztak és fáradtak - örüljenek. A diadal [elsõ] útján az elsõ állomáshoz értünk. A néppárt politikájának igazolása: ez reánk nézve a mai választás tanulsága. [Ady kurziválása]

És mi is csak az Alkotmánnyal szólhatunk. Akik vakok voltak, nyíljanak meg szemeik. A diadal a klerikalizmusé. A néppárti uraké. Pedig õk óvatosak, nagyszerû taktikájúak. Még várni tudnak és akarnak, hogy érjék csak tovább a gyümölcs az õ számukra. Mint fog a becsületes lelkesedés naiv táborában elhûlni a vér, mikor egyszerre csak diadalordításba tör ki a reakció, a gyõzedelmes taktikájú klerikalizmus!…

Budapesti Napló 1905. február 23.