5. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Vilmos szobra Párizsban

Mint két kötekedõ szerelmes játszanak egymással Párizs és Vilmos császár. Avagy inkább, mint elkapatott kurtizán és veszettül helyre legény, akik már megcsókoltak mindenkit. Még csak egymást nem. Minden héten megírja valamelyik utcai zsurnál, hogy Párizsban járt a császár álruhában. Le Kaiser… Párizs ilyen. Válogathat a császárok között. De õ éppen ezt az egyet kívánja. És ilyen a császár is. Mehet Pétervárra, Londonba, Rómába. De õ Párizsba vágyik.

És ott lesz a császár Párizsban. Ott lesz a szobra. A Grand Palais-ban, a párizsi szalonban. Legalább a szobra ott lesz.

Van egy másik szobra Párizsnak. A híres ezüst-szobormû. A Luxembourgban. Az Aube-szobor: France et Russie.

Mi minden történt azóta, mióta ez ezüstbõl való szimbólum készült! Párizs kijózanodott.

Miért ne kerülne majdan az Aube-szobor mellé a Vilmosé? Párizs sohse volt hû. Még a szobrokhoz sem. És akik játszanak egymással, szeretik egymást. És akik szeretik egymást, legyenek egymáséi…

II.

Az északi sark felé

Az a mágneses sark csak vonja-húzza az embert. Legkülönösebben az északiakat. Hiszen õk érzik magukat közel a terra incognitához. Az észak-amerikaiak, a svédek, a dánok, a norvégek. Most dánok vágnak neki a rettenetes jégországnak. Azt mondja a vezetõjük, hogy egy országnak kell a pólus táján lennie. Mint ahogy Jókaink is álmodta. És ha ott van az az ország? Hát nincs elég ország? Hát nincs velük elég baj?

Szerencsétlen az embernek fia. Mióta csak eszmél, mindig terra incogniták után kutat. Tenné ezt, ha jól érezné magát a maga ismerõs földjén?…

III.

A trónörökös anyósa

Vannak banalitások, melyeket tisztelni kell. Tiszteljétek például az anyós-vicceket. Az anyós-vicceknek joguk van örökre élni.

A német trónörökös szereti a feleségét. Kíváló nõ is Cecilia trónörökösné. Egyetlen hibája van: az édesanyja. Hírlik, hogy Anasztázia nagyhercegné a legtalentumosabb anyósok közül való. Egy talentumos anyóssal mit cselekednek polgári családban? Kiadják az útját. Cecilia szeretheti a mamáját. De a berlini udvarban kész már a jelszó: anyós nem kell. És nem kell. Hiába üzeni, hogy halálos beteg. Felé sem néznek. Alázatos lelkek, ne szidjátok az anyós-vicceket. A berlini udvarban divatos az elmének ez útszéli játéka. Mikor jön a halálos betegség híre Anasztáziáról, Vilmos császár bizonyosan így vigasztalja fiát és menyét:

- Ne féljetek, gyerekek. Nem olyan könnyen hal meg egy anyós…

Budapesti Napló 1905. október 8.

Pont