23. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Vajda János

Úgy halljuk, hogy a magyar ifjúság fölfedezte Vajda Jánost. Annyira fölfedezte volna, hogy már halottak napján egy ifját szónokoltatta a Vajda János sírján. Mivel pedig a világ könnyen felejt, s mivel nem szabad megvárni a magyar egyetemi brigadérosoktól, hogy ismerjék is azt, akit halottaiban megtisztelnek, szabad legyen nekünk bemutatni ezt a Vajda Jánost. Ez a Vajda János egy hazátlan bitang volt. Egy Jakab. Vajda Jakab verseibõl írjuk ide ezt a néhány sort:

Ha neve sem lesz régi vármegyének,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lesz ki parancsol és ki megfogadja,
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek,
Ha az adó lesz kétszer annyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernantenak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És - tisztesség nem eshetik kimondva -
Rojtos gatya… kerülnek múzeumba:
Akkor telik be jós igéd, Széchenyi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni.

Még sok-sok sort ideírhatnánk. Nagy Jakab volt ez a Vajda János is. De jobb, ha nem kutatják ezt a derék brigadéros ifjak. Rettenetes dologra jönnének rá. Szent Istvántól kezdve Széchenyin keresztül, Petõfin, Vajdán és minden nagyon át, Jakabok voltak Magyarország nagyjai. Szomorúak, elégedetlenek és gyalázatos reformerek. Haladópártiak…

II.

A zsidók

Gyönyörû dolog, de tudtuk elõre. Ahol minden fölfordul, ahol berobognak az utolsó stációra, ott ütik a zsidót. Ütik? Koncolják, mint most teszik Oroszországban, Franciaországtól keletre így van ez már régen. Néha még Franciaországban is. Mi lenne, ha zsidók nem lennének? Ha a társadalmi igazságtalanság meg-meggyûl, ha az emberek már nem tudnak bûnbakokra bukkanni, holott kellenek a bûnbakok, mert az Égben nem hiszünk, mit csinálnánk zsidók nélkül? Heine arról ír, hogy Buddhabálványokként tisztelnõk a zsidókat, egész kultúránk mestereit, Názáreti Jézus népét, - ha kevesen és kihalóban volnának. Mi tovább megyünk, mint Heine. Nekünk sok zsidó kell. Hadd üthessük õket, mikor a Sors reánk paskol, mikor Eget és Földet vádolunk, mikor kitör belõlünk a rejtõzködõ bestia. Sok zsidó kell. Hadd lakoljanak azért, mert nem lehet egészen boldog seholsem az ember. Ezért csak meg kell lakoltatni valakiket?

III.

Batthyány Ervin

Batthyány Ervin bögötei esete azt juttatta a minap eszünkbe, mi volna, ha magyar volna az a nagyszerû öreg úr, kit Tolsztoj Leónak nevez a világ. Mondjuk, hogy gróf Tolcsvaynak hívnák. Milyen régen betettük volna a Lipótmezõre. Egy gróf, aki a tekintély ellen küzd. Aki okvetlenül megbélyegezné azokat az õseit, kik Dózsa Györgyöt félangolosra sütötték. Egy hazátlan bitang… Néha az embert, a legvilágosabb embert is, vallásos érzések kerítik meg. Be szép is a Leibnitz világa. A cobolynak fehér a prémje havas Szibériában. És Tolsztoj minden lehetne. Még albán is. De a Sors nem volt olyan kegyetlen hozzá, hogy magyarnak teremtse.

Budapesti Napló 1905. november 4.

Pont