41. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Ogyessza és Cannes

Ogyesszában nem élnek nagyon vígan az emberek. Annál vidámabban élnek bezzeg Cannes-ban. Aki ismeri a Rivierát, tudja, hogy Cannes valóságos fiók Oroszország. Mulatós nagy­hercegek innen automobiloznak Monte-Carlóba. Most egy éve engem is majdnem elütött egy nagyhercegi töfftöff. A Meridien-villa körül ácsorogtam, hova sebesült orosz katonatiszteket hoztak Mandzsúriából. A sebesült tisztek is meggyógyulhattak azóta. A nagyhercegek pedig többen vannak Cannes-ban, mint valaha. Az orosz arisztokrácia is nagyobb exódust csinált az idén, mint rendesen. Él és mulat a legelõkelõbb Oroszország. Cannes-ban, szép Riviérán. Csak a cár nem lehet ott s bizonyos, fájlalja is ezt. Sõt Ogyesszából is szívesebben ment volna sok ezer ember Cannes-ba, mint a mészárszékre. De van egy ideánk. Hátha Franciaország is bele­menne. Cannes-t adják át a franciák a Romanovoknak. Költözzön ide a cár, a nagyhercegek, milliomos arisztokraták, fõpópák, elnyomó Krõzusok, nagy katonák. Mit akarnak õk avval a kellemetlen és nem mulatságos Oroszországgal. Bizony ha odaköltöznének, nemsokára Ogyessza is volna legalább is olyan vidám hely, mint Cannes.

II.

Vilmos és a reformátor

A berlini császári palotába egy szerencsétlen, bolond paraszt rontott be, ki õrülten kiabálva mondta el, hogy ki és mi?

- Eresszetek be a császárhoz. Én a világ reformátora vagyok. Én azt akarom, hogy az emberiség tisztelje a tekintélyeket. Azt akarom, hogy a császár szava isten szava legyen, s ha a katonáit háborúba küldi, ne hozzanak neki rabot. A császár félelme legyen a világ alapja. Mert a császár minden. Õ mûvész, õ katona, õ muzsikus, õ politikus. Õ minden, minden. Én is éppen ilyen vagyok. Engedjetek hozzá, a császárhoz.

Mint Berlinbõl jelentik, Vilmos császár igaz részvéttel nézte végig, míg a rendõröknek sikerült a szegény, dühöngõ parasztot megfékezniök.

III.

A Tesch-dinasztia

Az õsiség különös valami. Intézménynek és érzésnek is. Példa rá a Tesch-dinasztia. A dinasztia feje ez idõ szerint a francia köztársasági elnök konyhájának a fõszakácsa. De a Tesch-család nem jöttment család, mint a Loubet-é. Nem ártott neki a nagy forradalom, az elsõ császárság, a restauráció, semmi, semmi. Nem ártott neki Sedan, a Dreyfus-ügy. XIV. Lajos óta mindig a Tesch-családból került ki az államfõk szakácsa. Már most tessék elkép­zel­ni, hogy nézhet egy ilyen fõszakács Loubet-ra, ki ma-holnap nem lesz köztársasági elnök. Vég­telen lenézéssel. Ha pedig önök ezt nem hiszik, nem ismerik önök a születési arisztokráciát.

1905. december 10.

Pont