45. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Gibraltár és egy társaság

Alfonz király az angol királyi családba házasodik bele. Tudvalevõen Battenberg Eugénia hercegnõ a menyasszonya. A derék hidalgók gyönyörût álmodtak evvel kapcsolatban. Azt álmodták, hogy Angolország nászajándékul többek között Gibraltárt is adja majd Eugéniával. Spanyolországban még tudnak szépeket álmodni az emberek. Azonban váratlanul hamar jött a kiábrándulás. Alfonz király azt üzente Londonba, hogy szeretné háztûznézõben fogadni Eugéniát. Meg is jelölte a helyet, hogy hol: Gibraltár mellett. Mire is jött az üzenet Londonból, hogy szó sincs róla. Gibraltárhoz közel még a díszcsapatait sem engedik a spanyol hadseregnek. Miért ne találkozhatnának Alfonz és Eugénia például a Riviérán? Úgy a sorok között az is olvasható volt az üzenetben, hogy kár a politikát belekavarni a nászügyekbe. Angliában az üzlet az elsõ. Elsõ az üzlet, azután jön a szerelem, vagy jelen esetben: házasság. Eugéniákat szívesen szállít alkalomadtán mindig a spanyol királyi családnak Anglia. De üzleti szívességeket puffra nem csinál. Pláne Gibraltárt egész szép Hispániáért nem adja oda Anglia.

II.

Vilmos - a soffõr

Hát most már soffõr is a császár. Hatalmas automobilt készíttetett magának. Százhúsz kilométerre készül vele óránként és van hozzá egy projektora, mely kétszáz méterre jól világít. Akad talán a Simplicissimusnak egy elmés rajzolója. Nagyszerû téma volna az. Lerajzolni az emberi haladás országútját. Fölfelé törtet minden nemes emberi erõ. Tudás, mechanika, morál, mûvészet. És jön velük szembe lefelé száguldó automobiljával a császár. A lámpája - hátrafelé szórja fényét. És látja az ember, hogy mi mindent gázol agyon az emberi haladás útján egy ilyen felséges, cézáromániás - soffõr.

III.

Réjane asszony gyermekei

Már majdnem nagy leány és már majdnem fölnõtt legény. És olvassák az újságokban, hogy az édesapjuk hány házasságtörést tud a mamára bizonyítani. De azt is megtudják, hogy a papa sem volt jobb a Deákné vásznánál. Ez nem fog ártani a mamának sem, a papának sem. A házasság intézményének sem. Végre Párizsban már nem is megbocsátók az emberek, hanem egyszerûen imádják az ilyen dolgokat. De a leány és a fiú, szegények… Nem szeretnék édesanyámnak egy nagyon híres mûvésznõt. És nem kívánnék senkinek sem. Végre is és Strindberg szerint is az apa nem biztos. De az már mégis kellemetlen, ha egy válópör tíz-tizenöt valószínû apát dob az ember elé, hogy tessék belõlük válogatni!

Budapesti Napló 1905. december 17.

Pont