46. ZÉTA

A Budapesti Napló eredeti tárcája

- Bemutató elõadás a Nemzeti Színházban -

Bajos beszélni a Gárdonyi Géza fejével. Nagyon megvet õ bennünket, urbánus embereket. Én csak azon csodálkozom, miért hozza mégis mihozzánk a darabjait. Aztán irodalmi bíróságaink ítéltek már. Gárdonyi Géza kiváló és elõkelõ író. Minél rosszabbak az írásai, annál kiválóbb és elõkelõbb lesz. És õ már néhány év óta lázasan licitál e tekintetben önmagára.

Fanatikus ember, s ez nekünk szerencsénk. Mert hiába fohászkodnánk hozzá. Nem hinné el úgyse nekünk, hogy nem haragszunk reá. Bárcsak az volna õ, aminek megtették: eredeti és nagy magyar író. Ellenben szó sincs róla. Õ jó gazdálkodó. Agrárországban az író zseninek talán ilyennek is illik lennie. Én magam mindig úgy képzelem el Gárdonyit, mint azt a vidéki rokonomat, ki a vásárcsarnoknak szállít zöldséget és miegymást. Néha nagyon silányak a paradicsomai. De merné csak valaki becsmérelni õket. Hogy az én urambátyám paradicsomait azon a tudatlan Budapesten merjék megbírálni?

Író - erején fölül. Ezt mi már sokan és régen valljuk Gárdonyiról. Hogy érdekes és értékes író a maga kis zugában? Ezt viszont szintén valljuk. De mivel nálunk nincs kifejlett irodalmi közizlés, nincs kritika, sõt irodalomi érdeklõdés sincs: Gárdonyi rászabadult olyan területekre, ahol kalandozni csak nagyobbaknak szabad. Flaubert-puskája már megveti a verebet és a pintyet. Rásül a túzokra, a sasra, a struccra. Bizonyosan vadászgat is Eger tájékán Gárdonyi. Ezért élünk ilyen nem egészen ízléses hasonlattal.

Tudja-e Gárdonyi, hogy õt a franciáknál is megbecsülnék? Nagyon megbecsülnék. Parasztosságát, naiv kedvét, jámbor szeszélyeit, egyszerû és friss stílusát igazán szeretnék. De a kritika odakötné õt a falusi tanítónõkhöz, a Göre Gáborokhoz, a falusi lurkókhoz, az egy­szerû Márikhoz. Nálunk ez másképpen mehet. Gárdonyinak szabad elvonatkoznia a lebecsült modern élettõl, s emellett a modern élet orákulumának vallania magát? Kinek nem tilos föld a gondolatok országa? Gárdonyi Gézának. Ki ír pszichológiai regényt? Gárdonyi Géza. Ki gázol bele a históriába akár háromezer évnyi távolságig? Gárdonyi Géza. Mindent mer, mert minálunk csak cégér kell. Õ pedig ügyesen és korán megszerezte a cégért.

Ezekután pedig Gárdonyi Géza legújabb darabjáról kevés az írnivalónk. Színpadra tette (õ írja így) egyik regényét. A láthatatlan embert. A regénybõl a kedvességek sem hiányoznak. Primordiális mûvészi értékek bõven vannak a regényben. A darabban ellenben gyéren. A kedves és rusztikus bájú Gárdonyi a mai darabban amolyan falusi titán.

Zéta a Gárdonyi új darabjának a címe. Egy görög libertinusnak õ históriája. És a hunnus életet akarja benne talán rajzolni Gárdonyi. Attila udvarát s népét. Furcsa, valószínûtlen, komikus ez a rajz legnagyobb részében.

Vagy mást akar Gárdonyi? A miliõ mellékes? Hát mi sem embereket, sem szenvedélyeket, ilyen nagy mélységbõl fülkutatásra méltókat nem igen vettünk észre a darabban. Kínálkozott a bizánci kultúrvilág s a hunnus barbárság mérkõzése. Nem csinálta meg ezt sem Gárdonyi. Élelmesen csak a színpad olcsóságában bízott, a mai nacionalizmussal terhes levegõben, a díszletekben, a cifra képekben, a tirádákban és a rusztikus ötletekben. Talán ezért is kívánta, hogy vasárnap kerüljön bemutatóra a darab.

Aki csak él a Nemzeti Színházban, játszott. Emeljük ki a jelesebb buzgólkodók közül Pethest, Rózsahegyit, D. Ligeti Juliskát. Bántani pedig senkit sem bántunk. Három fölvonás és hét kép a darab. Nagy közönség volt kíváncsi rá. A kihívások nem maradtak el.

Budapesti Napló 1905. december 18.

Dyb