67. A LIPCSEI DIÁKOK

Lipcsében még fiatalok a diákok. Õrködjék fölöttük sokáig a diákok istene. Jaj volna, ha a diákok is elvénhednének. Nekik fiataloknak és bátraknak kell lenniök mindörökké.

Bátor fiúk a lipcsei diákok. Szózatot intéznek tanáraikhoz s minden társaikhoz. Vessék le már végre a vallás rabruháját. Hiszen egy tudományos mûveltségû ember úgy sem lehet õszinte tagja semmiféle eklézsiának. Miért cipelni valamely konfesszióhoz tartozás hazugságát? Minden nem teológus professzor lépjen ki egyházából. A teológiai fakultásokat pedig dobják ki végre az egyetemekbõl. Írjanak föl a kormányokhoz evégbõl.

Így beszélnek a lipcsei diákok. És egész Németország diákságát hívják táborukba.

Tetszik nekünk az õ bátorságuk. Az igazságot õk látják igazán. De igazság csak azok számára van, akiket még nem ölelt át az élet. Az élet igazsága: a köteles képmutatás.

A diák-fiatalság tüze föl-föllobban bennünk, öregebbekben is néha. Az intellektuális lények farizeussága bennünket is gyakran dühbe hoz. Aztán magunkra gondolunk és mosolygunk. Könnyes szívvel utáljuk és értjük magunkat és a világot. Ki e sorokat írja, milyen messze jár már Johannes Calvinustól. És gyáván megmarad kálvinistának. Nyugaton ezrei és ezrei élnek a nagy intellektusoknak, kik gyávák. Vagy talán bölcsek és mártírok? Tudósok, agitátorok, mûvészek, írók. Egész életük a dogmák rombolása. Néha lármásan ateisták is. Különösen az agitátor-fajta. Könyveik indexre kerülnek. Egyházuk papjai vadul csatáznak velük. Õk megmaradnak névleg tovább is egy vallás híveiül.

Az élet akarja a hazugságot. Mint ahogy az élet igenlése is egy nagy hazugság. És ami a lipcsei diákokat bántja: a kisebb hazugságok közül való. A világ erõrendje ma még nem tûri meg a bátorságot. Talán sohase fogja megtûrni. Annyi bizonyos, hogy ma még nem tûri meg. Végre egy sereg ember van, aki azt vallja, hogy a világon csak bombákkal lehet segíteni. Kény­szerítsük õket, hogy ne legyenek képmutatók, s dobják el a bombákat?

Mégis áldja meg a diákok istene a lipcsei diákokat. Irigyeljük õket Németországtól. A szent, az új, az elérhetetlen és mégis áldott igazság hevíti az õ szíveiket. Már õk jobb emberek lesznek, mint kik már fiatalon összeölelkeztek e csúnya élettel s úgy farizeuskodnak, mintha aggok volnának.

Budapesti Napló 1906. január 19.

Lellei