69. ERDÕS RENÉE

Szerelmes asszonyi rigolyákról Erdõs Renée mert dalolni elõször és magyarul. Szeretem ezt az úgynevezett magyar Szapphót, s fáj nekem, hogy nem egy nagy irodalom leánya. Új verseskönyve (Új versek. Kleopatra.) csak növeli az én fájdalmamat, s már-már elsiratom a poéták közül Erdõs Renée-t. Ez az asszony vagy leány (én nem tudom: ki õ személyében) egy szerencsétlen, egy húrú s egy szenvedélyû dryád. Gazdag és becézett irodalomban okvetlenül megbecsülnék az õ kétségbeesett, szomjas, szerelmes, szilaj jajveszékelését. Nálunk õ kénytelen egész és minden húrú poétaként jelentkezni. Szépséges, szárnyas és bõséges szavakba takarózik. Õ maga is nyilván szinte megfagy a hidegtõl. A szavak szállnak, röpülnek. s az érzések összezsugorodva leszállongnak, mint a márciusi hópelyhek. El is olvadnak mindjárt. Kívánjuk Erdõs Renée-nek, hogy tudja levetni asszonyiságát? Akkor talán egy poéta halna meg, aki mégis csak poéta. Révedezõ, kínlódó és fogoly, de új és érdekes poéta. Hogy fogoly õ, érzi maga is. A magasságok útját sorvadozva kívánja, s neki talán már a legúnottabb az örökös turbékolás. Végre is az asszony-ego Annie Vivantiban sem kicsi, de az Élet nagyobb mindennél. Annie Vivanti meg tudta érezni s csókolni ezt a nagy életet. Ne tudná a mi, talán Annie Vivantinál is erõsebb Annie Vivantink? Nem kívánjuk, hogy az effeminált férfiak idejében Erdõs Renée - férfiú legyen. Szerelmes érzéseinek kérlelhetetlenségében úgyis túlontúl férfias õ. De dobjon el sokat a szép szavakból, s vegyen fel egy keveset más érzésekbõl is, mint a hím után való vágyódás. Bizonyisten nem érdemli meg a mi géniuszunk ezt a sok verset, s bizonyisten olyan sok ezer érzéki, kéjes, nagy érzés van, melyhez a partner nem kell és nem hiányzik. Lopja meg a maga leányos hangulatait, intellektusának elálmodozásait: meglássa, hogy többen s a valakik közül valók fogják legjobban szeretni.

Budapesti Napló 1906. január 21.

(A.)