71. MAISON DE POUPÉE

Fogadjunk akármibe, hogy Bukarestet jobban érdekelte volna Párizs legforradalmibb színésznõjének Nórája. A földszinten szomorú, üres padsorok hirdették ma a Vígszínházban, hogy rostán pattogtathatnók meg mind a hatvan-hetven magyar vezényszót, melyet nem fogunk megkapni, ha mindenben s még színháziakban is olyan németek vagyunk, mint amilyenek vagyunk.

Idétlen, szögletes, orrfúvó s a színpadi becsületességbõl maniere-t csináló német színész­nõcskék kedvéért megtelnék ez a színház mindig. Ez bizony dupla irtózást jelent: irtózást a magyarságtól s irtózást a németnél nemesebb kultúrától.

Susanne Desprès maga az eleven forradalom, a vakmerõség és újszerûség. De nemcsak a francia színpad lázadója õ. Õ Ibsen leánya igazán, kiben a lágyuló fejû, norvég óriásnak is a legnagyobb kedve telnék. Még nem régen milyen hihetetlen volt: francia színésznõ, akinél talán nincs is nagyobb Nóra. És nem csinál semmit, szinte félelmetesen nem csinál semmit. Nem játssza, sõt nem is éli végig Nórát. Végigtûri az életnek azt az egész északi, jeges s mégis mindenütt igaz zuhatagát, amelyet Ibsen lelkének zajlása reá és reánk küld. Ez a nõ: a színésznõ, az igazi. Valaki, akinek forró és kínzó álma a modern magyar színpad, szinte delíriumban mondotta nekünk:

- Ezt a nõt kellene nekünk megtalálni.

Pedig talán nálunk természetesebb valami lett volna egy Susanne Desprès megjelenése, mint Párizsban.

A közönség nagyobb része inkább udvarias volt, mint megértõ. Egy kicsit baj volt az is, hogy nem mindegyik társa volt csak elfogadható is Susanne Desprès-nek. Sõt két olyan rossz színész játszott vele, hogy a kettõ a Nemzeti Színház Császárjai között volna okvetlenül, ha magyar volna.

Budapesti Napló 1906. január 24.

Dyb