87. KIS TÖRTÉNETEK NAGYURAKRÓL

(Apró eseteket mesélünk el itt az arisztokrácia körébõl. Újabban a hírlapok nagyon érdeklõdnek a fõrangú világ iránt. Mi tehát csak kötelességet teljesítünk, ha olykor szintén írunk mágnások eseteirõl. )

I.

A gróf arcképe

Valaki kiadta a jelszót egy magyar vármegyében: festesse meg minden község a maga tanácsterme számára a gróf arcképét. A gróf igen érdemes férfiú, mivel a félvármegye az övé. Egyéb érdemeit ezután fogja bizonyosan megszerezni. Volt azonban egy szegény község, melynek nem volt pénze az arcképre. Napszámos emberek élnek itt többnyire, mivel a föld a grófé. A jószívû gróf megtudta a község baját. Saját költségén megfesttette saját arcképét, s elküldte a falunak. Most ott függ a községi tanácsteremben a nemes lelkû fõúr díszmagyaros arcképe, s a vármegye népe meghatottan beszél a gróf fenkölt cselekedetérõl.

II.

A fõméltóságú pár

Egy kis városban néhány száz forint kellett a kisdedóvoda céljaira. E kis városban egy fõméltóságú pár lakik. Magyar hercegi család, még pedig fejedelmi rangú, mediatizált hercegi család. Elhatározta a kis város társadalma, hogy bált rendez az óvoda érdekében. És a fõméltóságú pár elvállalta a bál védnökségét. Megtehette volna a fõméltóságú pár, hogy azt a pár száz forintot elküldje az óvodának. De ilyet sohase szokott cselekedni ez a hercegi család. Nem akarja megfosztani a kis város szereplõ embereit attól, hogy neveiket a hercegi páréval egy meghívón olvashassák, s aztán a társadalomnak is alkalmat kíván adni önálló jótékony mûködésre.

III.

A fölsegített domínium

Abban a vármegyében történt, ahol a Cs. grófok a kiskirályok. Valóságos kis ország az õ domíniumuk. A vármegye urai nemrégiben összeültek, hogy egy hazafias célra adakozzanak. Nemes fölhevüléssel össze is hoztak egy segítõ alapot, melyhez kisebb összegekkel a Cs. grófok is hozzájárultak. A pénzbõl elsõsorban a póttartalékosok családjait akarták fölsegíteni, azután mindazokat, kiket a nemzeti harc bajba sodort s egyáltalában a nyomorgókat, kik télnek idején e vármegyében is nagyon sokan vannak. Kiosztották gonddal, lelkiismeretesen az elég nagy summát. És ekkor furcsa dolog derült ki. Akiknek a nyomora égbekiáltó volt, s akiken legelsõ sorban kellett segíteni, ezek a szerencsétlen emberek mind a Cs. grófi domíniumon élnek. Cselédek és zsellérek, kiket ilyenformán megmentett az éhségtõl a megyei urak hazafiassága.

IV.

A kegyelmes elnök

B. vármegye alkotmányvédõ bizottsága ülést tartott. Az ülésen kemény beszédet tartottak. A szónokok a német kommandót átkozták. No és mellékesen a németet. Az elnöki emelvényen pedig ült a vármegye fõurainak nesztora. Nagy méltóságú, dús vagyonú, õsz, szép öregúr. De egy kukkot nem szólt soha az érdemes elnök. Egy pár kuruc falusi úr dühösködött is:

- Mégsem járja, hogy még a határozatokat is más által mondatja ki.

- Miért nem tart lelkesítõ beszédet?

- Olyan nagy úr, hogy szóba sem áll velünk.

Valaki súgva szólt az elégedetlenekhez:

- A kegyelmes úr a magyar nyelv érdekében hallgat.

Tudniillik: a kegyelmes elnök úr, a nemzeti ellenállás egyik vezére - egy szót sem tud magyarul.

Budapesti Napló 1906. február 9.

Pont