144. A PERESZLÉNYI JUSS

Fényes Samunak kevés szerencséje van az idén a darabjaival. A Nemzeti Színházban csak a minap aratott bukást a Csebi Tatár, amelyben eddig még valamennyire határt szabott az ízlésének, ma este meg a Magyar Színházban csalódott Fényes Samu. A pereszlényi juss-ban (mely „énekes játék” - a közönséggel) korlátlanul átengedte írói tollát az aktuális nemzeti áramlatoknak. Fényes Samu, az író, úgylátszik, nem igen bízott A pereszlényi juss sikerében, segítségül vette hát maga mellé Fényes Samut, a koalíciós hazafit. Annyi tulipán nincs a korzón, amennyit az elsõ felvonásban dobálnak és szavalnak a nyakunk közé. És - hajh, hiszen változnak az idõk - a sok tulipánt diszkrét derültség kísérte. Nem hatott a tulipán, egyébrõl pedig a szerzõ elfelejtett gondoskodni. Mindenesetre sajnáljuk Fényes Samut, amiért a kuruc Feja Dávidban megmutatott oroszlánkörmeit kényelmi szempontokból visszahúzza. A pereszlényi juss a Rákóczi-korból veszi tárgyát, amelyért tulipántalan kézzel, tiszta poézisért is lehetett volna nyúlni. A juss a pereszlényi vár, amelyért két rokon, Pereszlényi Máté és Judit viaskodik három felvonáson keresztül. Máté is, Judit is fiatalok, szépek, természetes hát, hogy addig dalolnak, táncolnak és mókáznak, míg az ötletes kis Ámor a szívükbe nyilaz. Házasság a dolog vége, s a jusson többé nem kell veszekedni. A darabot, amelyben a fiatalok többet beszélnek a hazáról, mint a szerelemrõl, a Kálmán Imre zenéje mentette meg, ha megmentette. Az invenciózus, komoly készültségû fiatal muzsikus gyönyörû, kitûnõen hangszerelt magyar nótái kellemes szenzációja voltak a premiernek. Alig gyõzték a tüzes nótákat megismételtetni, és a szerzõjüket tapsolni. Ezek a nóták s egy-két jóízû jelenet nagyon tetszettek, s ezekért talán lesz is közönsége az új darabnak. A mai estén debütált Kállai Jolán, a Magyar színház új primadonnája, aki játékában, táncaiban, dalaiban azt az ambícióját árulta el, hogy Fedák Sárit utánozza sikerrel. A publikum különben - vagy talán ezért - szívesen fogadta a színésznõt. Rátonyi kellemes megjelenése és Boross derûs humora szintén segítettek a hangulatot javítani.

Budapesti Napló 1906. április 8.