147. FECSKÉK

- Lipcse -

Utazás és betegség késleltette ilyen sokáig a választ. Szerkesztõm azt akarta, hogy magam válaszoljak, kinek az ügy a legilletõbb ügye. A késésért mindenekelõtt bocsánat, a szimpátiákért köszönet az én ismeretlen, okos és kedves lipcsei ügyvédnõmnek. Hogy gall-imádó, hazafiatlan, sõt magyargyûlölõ vagyok, szûkfejûek itthon is rám fogták. A vád nevetséges: magyar vagyok, õsmagyar, s képtelen arra, hogy más legyek. Magyar a lelkem, a temperamentumom, de elragadtatva nem vagyok a magyar viszonyokkal. Látom és gyûlölöm a fajom hibáit. Talán nagyon türelmetlenül, de ez - idegrendszer dolga. Fõképpen kétségbeejtenek a magyar kultúrviszonyok s ezért éppen Nyugaton élõ magyarok átkoznak? Bocsáttassék meg nekem, ha nagy példákkal védem kicsiségem. Byron ostorozta az angolokat, kiket egy másik angol költõ: Browning civilizált barbároknak nevez. És kell-e más példa, mint a Petõfié? Úti leveleiben s hány versében átkozza a magyar bûnöket, és siratja a maga magyar voltát. Heinénél szebben és jobban senki sem szerette Németországot. Párizsban élt, imádta Párizst, de sorsát, fátumát siettette, hogy távol élt imádott Németországától, s hogy ott nem értették meg, s hogy Németország önmagához méltatlan életet élt. A fiatal Ibsen gyilkos dolgokat énekelt a norvégekrõl. Carducci, a legnemzetibb olasz költõ sok verse kétségbeesés Olaszország miatt, s vád a mai Olaszország ellen. De hát mit folytassuk tovább? Süketeknek hiába beszél [az] ember. A lélek süketjeinek éppen nem. Hogy lipcsei német lapban írja meg valaki az én hazaárulásomat? Ez sem baj. Mégis csak vannak már jónéhányan megértõk. Még egyszer: köszönet.

Budapesti Napló 1906. április 9.

(A. E.)