150. A KÁTÉ

Bréma város tanítói ezt mondják németül és kategórikusan:

- Kátét az iskolában ne tanítsunk. Vallástan helyett valami hasznosat rágjunk a tanulók fülébe.

Szinte olyan kegyetlenül hangzik ez, mintha azt tanácsolnák, hogy isten vallástana helyett az istentelenség vallástanát hirdessék az iskolában.

Akármelyik religiónak díszére válhatnék ez a türelmetlenség. Mintha az istent és a kátét máról holnapra törülni lehetne.

Az istennek és a káténak nagy múltja van. Szabadulni törekszünk tõlük, mint minden múlttól. De okosan és békésen.

Lám Brémával egyidõben Párizs is megszólal. Az a Párizs, mely valamikor hahotázva ültette a katolikus oltárra az Ész istennõjét.

Párizs már nem a régi könyörtelen. A gall és germán géniuszok nagy távolságát ez is bizonyítja. Bréma most ért el a francia forradalomhoz.

Párizs ellenben harcban áll az istennel, de a kátét nem akarja eltörülni. Hanem a régi káté helyett új kátét akar. Tanítsuk meg a nebulókat arra, hogy az isten éppen olyan változáson ment át, mint minden emberi elképzelés. Tanítsuk meg a nebulókat arra, hogy a vallás az emberi fejlõdés egy része. Semmi metafizikai nincs benne. A lélek divatja. Valamikor, nagyon régen éppen úgy nem gondolt az Istenre az ember, az õsember, amiként nem volt parapléja az esõ ellen. Isten, szentek, vallás, dogma, egyház, pápaság, eretnekség és a többi egyszerû produkciói az emberi kultúrának. Tehát végesek. Így kell ezt fölfogni s így kell ezt az iskolában megmagyarázni.

Mi, itt Magyarországon, messze vagyunk a forradalom Párizsától, messze Brémától s még messzebb az új Párizstól, mely íme a negációt sem tûri dogmaként. De kell nekünk is készülnünk a jövendõre. Sõt okosan: gyorsvonati metódust hozni be a fejlõdés stációi között. Nem okvetlenül kell minden állomásnál megállanunk, hol rendes tempójú társadalmak megállhattak. A káté, a vallástan tanítása igen nagy kérdés. Miért menjünk Brémával? Miért ne követnõk az új, a tudomány jegyében haladó Párizst? A legendák nem úgy halnak meg, ha letagadjuk, hanem ha megmagyarázzuk õket.

Budapesti Napló 1906. április 11.

Ódi