151. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Mátyás Flórián

Régi magyar erényeink pusztulnak. Temetni mindig Magyarországon tudtak legszebben. Alig hogy meghalt egy kiváló ember, nyomban fölismerték az õ kiválóságát. Ha éhenhalt is, pompával ásták sírba. E szép erényünk is pusztulóban van. Már temetni sem tudunk kellõ idõben. Mátyás Flórián tudósunk meghalt 1904-ben Pécsett. Tudós volt, a történelem ismerõje. Könyvtárát és vagyonát a városnak hagyta. De csak most fog díszsírhelyet kapni és földelõ pompát. Régi magyar erényeink pusztulnak.

II.

Anastasius Grün

Lueger és egy grossdeutsch szerkesztõ összevesztek Anastasius Grün szobránál. Anastasius Grün német volt és liberális. Mondjuk: osztrák és liberális. A szerkesztõ tehát Luegert támadta. Lueger Rómáért lelkesedik. Miként meri tehát Anastasius Grünt dicsérni? Erre nagy kavarodás lett. Osztrák-e vagy német Anastasius Grün? Szereti-e Luegert vagy sem? Egy éjjelen csak megszökik Bécsbõl Anastasius Grün szobra. Mindig nemes és jóízlésû volt Anastasius Grün. Vátesz ugyan nem volt. De ha az lett volna, akkor sem tudott volna megálmodni ilyen szamár botrányt.

III.

Booth tábornok

Negyvenezer híve ünnepelte a balga aggot. Az Üdv hadseregének jeles tábornokát. Nagyon öreg már a tábornok. De ha okos ember volna, vidáman halna meg. Nem hal ki a földrõl soha a boldogság. Mert sok légió lesz itt mindig a buták száma.

IV.

Igló szenzációja

Igló város erdejében barlanglakókra bukkantak. Úgy éltek, mint a kõkorszakban. Holott mai emberek. Férfiú, asszony, gyermek. Iglón nagy megütõdést keltett e csoda. Egész Magyarországon így lesz. Mi pedig nem ütõdünk meg. Igló barlanglakói külsõ életükben maradtak el néhány ezer évvel. Ez csak különös. De az csoda, hogy ebben az országban szereplõ emberek olyan lelki kultúrával tudnak gyönyörûen megélni, mely legalább néhány száz évvel esik hátrább a mi korunknál.

Budapesti Napló 1906. április 12.

Pont