154. GORKIJ ÉS ANDREJEVA

Amerikában keserû leckét vett Gorkij. Megtanulta, hogy Oroszország Európában van. Szentpétervárott szinte becsületére vált neki Andrejeva kisasszony. Európában híres írótól és mûvésztõl elvárják az ilyesmit. D’Annunzió szerelmeirõl többet írnak a lapok, mint drámáiról. Párizsban pedig régen elhalt író sem prosperálhat, ha egy-két gáláns esetet nem áshatnak ki róla. Gorkijnak is színésznõjét bocsátották meg legszívesebben. Mindenütt, széles Orosz­országban s egész Európában. Még talán a cári udvar körül is ez volt az enyhítõ körülmény Gorkij számára. Hogy nem is lehet olyan kapacitálhatatlan ember az, aki színésznõt választ szeretõnek. Az erkölcsösködõ Berlinbe is elkísérhette Gorkijt az õ Andrejevája. Senki sem kérte tõlük a házassági bizonyítványt. Az igazi feleséget is kevesen sajnálják Európában. Mi itt azt tartjuk, hogy egy nagy mûvészhez nem formálhat jusst egy asszony. Az más kérdés, és nem ide tartozik, hogy igazunk van-e. Már a mûvészet túlbecsülése is beteges civilizáció tünete. A többi pedig természetes folytatás.

Az sem ide tartozik, hogy mi Gorkijról, mint mûvészrõl, mint emberrõl és mint apostolról mint vélekedünk. Gorkij személye érdekes és minden, ami vele kapcsolatos. Amerikai esete pedig különösen az. Valóságos diadalút várt reá. New Yorkban, Cincinnatiban, St.-Louisban és mindenütt félistenként fogadják. De hirtelen kiderül, hogy az az asszony, aki vele van, nem a felesége. Egy kis színésznõ, az a bizonyos Andrejeva. Az igazi feleségét Oroszországban felejtette Gorkij. Akárcsak a mi Rudnyánszky Gyulánk. És vége volt egyszerre minden dicsõségnek. A despota Oroszország fiát a szabad Amerika nyomban bojkottálta. A hotelek­ben nem kap lakást. Körútjára nem indulhat, mert még tán meg is verik.

Amerikában tudniillik nagyon komolyan veszik a házasságot. Még a gazemberek is. A harmincas poligámia bûne sem ritka Amerikában. Ott még a házassági csalást is befejezett házassággal ûzik. Viszont a mûvészethez annyit értenek Amerikában, mint a mi kis magyar városainkban, hol agilis nõegyletek estéket rendeznek fõvárosi írókkal és mûvészekkel. Akinek neve van, aki híresség, azt látni kívánja Amerika. Mert telik neki ilyen mulatságra. Van dollárja elég. Névvel elfogadja az utolsó csepûrágót. Név nélkül egy új Shakespeare-t, Wagnert vagy Tintorettót sem. Gorkijban tehát nem az írót ünnepelték volna Amerikában. És most lehetne százszor nagyobb mûvész, mint amilyen. Az erkölcsös jenkinek már nem kell, a csakugyan igazi mûvész Gorkij megsejt sajgó lelkében valamit. Valami nagyon búsat és régit. A mûvészet és a szabadság talán-talán mégsem édes testvérek.

Budapesti Napló 1906. április 18.

Lellei