159. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Egy kis garnizon

Nemsokára a német altiszteknek is támadni fog egy Bilsejük. Mert hasonló körülmények hasonló héroszokat szülnek. Vilmos császár hadseregében pedig az altisztekkel is baj van. A blankenburgi garnizon parancsnokának egy rendeletébõl tudjuk ezt. Érdekes, hogy e rendeletrõl nem igen írnak a német lapok Magunk is francia lapokból böngésztük ki a hírt. A blankenburgi parancsnok megtiltotta az altiszteknek, hogy feleségeik cifrán éljenek és öltözzenek. Mert a cifra élet sokba kerül, s a császár nem ezért adja a pénzt az õ altisztjeinek. Az ilyen élet költségét a konyhától vonják el az altisztné nagyságák. Már pedig a császár kívánja, hogy katonái jól táplálkozzanak. Hogy bírják a szolgálat terhét. Blankenburgban aligha nagy most a császárhûség az altisztnék között. A császár egyszerûen besorozta õket katonái etetõinek.

II.

Mindenki beteg

Kipling írja: ha két francia összetalálkozik, a harmadikat rágalmazza. És igaza van. Annyira mániájuk ez a franciáknak, hogy a halottakat sem kímélik. Legkevésbé kímélik pedig nagy embereiket. És éppen nem kímélik a nagy halottakat. Nincs olyan nagy emberük a franciáknak, akirõl csúnya könyvet ne írtak volna. Egyebek között például minden francia zsenirõl hirdetik, hogy beteg volt. A géniusza pedig betegség. Nagyon kultiválják az epilepsziát. Most is újra folynak Párizsban a viták: Napóleon epileptikus volt-e. Csodálatos pazar nemzet a gloire nemzete. A saját dicsõségét sem tûri. Bebizonyítja, hogy ez a dicsõség voltaképpen - nyavalya volt.

III.

Kis mese valakirõl

Van egy barátom, aki pár év óta rettenetesen undorodik a politikától. Azért e kivételes magyar ember is politizál. De minden szavát, még a valóságot is, mesébe burkolja. Tegnap például ezt a kis mesét mondta:

- Élt valahol egy Mommsen nevû ember. Igen jeles és tudós úr. Holott tudós és német, mégis foglalkozott egész életében a politikával. Egyébként furcsa ember volt õ. Gyûlölt két színt: a feketét és a pirosat. Élete alkonyatán aztán választania kellett. A fekete szín nagyon elhatalmasodott a hazájában. Akármerre nézett, fekete volt a világ. Még a tulipán-virág is fekete. És mielõtt sírba feküdt volna ez az ember, könyörögve fordult azokhoz, kikkel a politikában egy életen küzdött: „A mi színeink elmúltak. Csak a két gyûlölt szín maradt meg. Én könyörgöm hozzátok: szeressétek a piros színt. Mert már csak ez menthet meg benneteket a feketétõl.”

Budapesti Napló 1906. április 26.

Pont