161. CASTELAR IGAZSÁGA

A nagy Castelar hatalomra került s naív hívei azt hitték, hogy Spanyolország nyomban köztársaság lesz. Önök azonban tudják, hogy Spanyolország még ma is királyság. Sõt annyira királyság, hogy az már szinte nem járja. Pedig eltelt majdnem negyven esztendõ is azóta. Ám Castelar abban a percben már nem volt a régi republikánus, amely percben vállalta a hatalmat. Szidták és átkozták republikánus hívei. Nem volt igazuk, mert Castelar a régi maradt. Avval a naív becsületességgel, amire csak író ember képes, jelentette ki egy viharos ülésen a radikális ellenzéknek:

- Ebben a székben egészen másként látja az ember a dolgokat, mint azokról a padokról.

Mint ahogy másként is látja. Okvetlenül pudli lesz az ellenzéki tigrisbõl, ha hatalom-falatot kap, míg a világ mai rendje tart. Annak belsõ törvényei vannak, hogy Castelar a kormányon nem maradhatott meg a réginek. Nem emberek csinálják a régi társadalmak helyébe az újakat. Államok formáit sem emberek változtatják meg. Hanem igenis gazdasági és kulturális erõk. Hogy úgy mondjuk: a társadalmi léleknek elõkelõvé érettsége. Például: mi sírunk egy más Magyarországért. Sírunk egy kultúr-Magyarországért, amely nincs. Sírunk egy demokrata Magyarországért, amely nincs. Ha ugy tetszik: sírunk egy független Magyarországért, amely szintén nincs. De sírásunk oktalan és tudománytalan. A társadalmi erõk és erõtlenségek szerint a mai Magyarország nem lehet más, mint ami. Ellenben valamikor, higgyük, a magyar társa­dalmi lélek megtisztul, megérik, hiába minden. Az orosz cár egy millió embert kölcsönözhet a reakciónak. A parlament lehet véletlenül feudális és konzervatív. Mégis könyörtelenül eljön az a Magyarország, amely ma nincs.

Addig csak tréfa és a jámbor tömegeknek szánt maszlag minden politikai csetepaté. Pláne csak bárgyú ember örülhet annak, ha véres szájúak hatalomhoz jutnak. A hatalmon csak - hatalom van. Aki a hatalomra jut, az már nem lehet az, aki volt.

Nehogy félreértsék ez írást önök: nincs ebben célzás mai és magyar politikára s új magyar hatalmasokra. Az ördögnek van kedve még itt is politikát ûzni.

Clémenceau s egy szellemes francia újságíró, Harduin, juttatták ezeket eszünkbe. A vad, a radikális munkásbarát Clémenceau miniszteri székben ül. Valamikor, nem is régen még, kormányok réme volt. Most fegyverrel veri le a munkásmozgalmakat. Egészen ellenkezõen cselekszik, mint eddig beszélt. Talán lelkében változott õ meg. Nem: csak miniszter lett.

Budapesti Napló 1906. április 28.

Ódi