172. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Vendéglátás

Szó sincs róla: Berkes jobb cigány, mint Puccini. Mi az ördögöt lehetne Puccinival például a Nemzeti Kaszinóban csinálni? Nem tudja húzni se talp alá, se fülbe, se baccarathoz. Avagy a Parkklubban mit lehetne csinálni vele, ahol dáridót kap egy svéd õrgróf, egy mokány princ vagy egy indus rája is, hogy Budapestre vetõdik? Szó sincs róla: Budapestnek más vendégek kellenek. De Puccini mégiscsak kétségtelenül nagyon nagy ember. És legalább smokkságból illenék respektálni az európai mértéket. Ha nálunk egy nyúlfarknyi német uralkodó herceg többet számít bár öt Ibsennél vagy ötven Puccininál is. Meg a magyar vendégszeretet sem volna kutya? Meg azután: akiknek e szegény országban rang, fény és pénz adatott, illenék talán azoknak helyettünk szegény igások és koldusok helyett a magyar kultúra reputációjáért helyet állani. No és aztán: a mi kis Vecsey Ferikénket a berlini és londoni udvarok is észrevették, mikor Berlinben és Londonban járt. No és még azután: ha Puccini Bukarestbe megy, vetélkedve veszik körül, és ünneplik mindenek. Mert mégiscsak a mai kulturális életnek egy valakije ez a fránya Puccini. Még csak nem is affektálni a közösséget az európai kultúrával s közben a híres magyar vendégszeretetet is kompromittálni: ez megdöbbentõ kultúrhistóriai adat lesz még minálunk is valamikor, ha lesz egy míveltebb Magyarország. Kicsi dolog, de fájdalmasan beszédes.

II.

A portó

Ausztria valóban áldott hazája a reakciónak. Sajnos, mi sem vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Ausztriában emelik a levélportót, s emelni fogják bizonyosan nálunk is. Hát ez - reakció. Bizonyos, hogy a messze jövendõben benne van az ingyen közlekedés mellett az ingyen posta is. Bármilyen messze van, de már ma is ez a cél. A közlekedést s a postát is csak olcsóbbítani szabad. De Magyarországon és Ausztriában csak azért is visszafelé lépnek. Mindenben. A levélportó dolgában is.

III.

A Gapon-titok

Most már kezd õrületes lenni a Gapon-titok. A legújabb: a híres vízkereszt óta Gapon rab. Külföldön nem igazi Gapon ünnepeltette magát. Monte-Carlóban más Gapon rulettezett. Pszeudo-Gapon írt a londoni lapokba. Nem az igazi Gapon tért vissza Szentpétervárra. A rendõrséggel is egy ál-Gapon trafikált. Talán az ajtófélfára is egy ál-Gapont húztak föl. Lehet, hogy valahány Gaponról olvastunk, mind külön és más ember volt. Gapon pedig, az igazi, nem is hall a világról. Hát nem bolond dolog volna, ha igaz volna. A párizsi Figaro esküszik reá. De ha igaz volna, Oroszországban ez sem volna meglepõ. Talán Pálnak hívták azt a cárt, aki egyszerre három helyen is élt, miután meghalt. Oroszországban minden lehetséges. Az is, Gapon sohase is létezett. Vagy ha létezett s ma is él, õ maga sem tudja, hogy az igaz-e.

Budapesti Napló 1906. május 10.

Pont