182. EGY TÖRTÉNELMI KÉZSZORÍTÁS

A képviselõház mai ülése után Molnár János apátkanonok, néppárti képviselõ, volt néppárti elnök felvette fekete köpönyegét, és papos, sima léptekkel suhant végig a folyosón. A folyosó közönsége figyelemmel nézte. A távolból egyszerre egy kéz nyúlik ki feléje üdvözlésre, egy kemény, erõs kéz, megragadja a fehér papi kezet, és szíves, meleg lelkes üdvözléssel, õszinte barátsággal megrázza. Kié volt ez a baráti üdvözlésre kinyúló jobb? Történelmi kézszorítás volt ez. Az a kéz a Wekerle Sándor keze volt.

Ki emlékszik ma Magyarországon arra, ami tíz évvel ezelõtt történt!… Hiszen a kormánypárti lapok annyira bíznak az emberek feledékenységében, hogy azt is le merik tagadni, ami egy évvel ezelõtt történt. Ki emlékszik hát rá, hogy voltaképpen mi és ki indította is meg a diadalmas és ragyogó egyházpolitikai küzdelmet, az utolsó ötven év egyetlen nagy radikális fellendülését. Mi eszébe juttatjuk a feledékeny világnak: az a férfi, akinek a maga hatáskörében elkövetett erõszakosságai és visszaélései megindították az elkeresztelési vitát és az egész egyházpolitikai harcot, az a férfiú Molnár János akkori komáromi plébános volt. Hogy pedig Wekerle volt az egyházpolitikai csaták diadalmas hõse, arra talán még emlékszik mindenki. Hát úgy-e, hogy az a szíves, meleg, baráti kézszorítás történelmi kézszorítás volt?

Budapesti Napló 1906. május 22.