184. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Vipera-fejek

Európa nyugati országai irigyelhetnek bennünket. Nekünk vannak Darányiink szép számban, kik el tudnak bánni a sztrájkkal. Nyugaton azonban babonás ideák fakadtak holmi emberi jogokról. E babonás ideák miatt aztán tûrni kell mindenféle sztrájkot. Például Svájcban, a genfi kantonban, ez idõ szerint a viperaölõk sztrájkolnak. A genfi erdõkben sok él a veszedelmes csúszómászókból. Az állam jutalmazta azokat, akik a viperákat irtották. Néhány száz ember mûvészetté emelte e mesterséget, s lassan-lassan valóságos állami viperaölõkké váltak. Minden viperafejért egy-egy frankot kaptak. E honoráriumot a kincstár nemrégiben félfrankra szállította le, s a viperaölõk emiatt kimondták a sztrájkot. És a nemes Svájc genfi kormányának be kellett látni, hogy egy frankot megér egy viperafej. A sztrájkolók gyõztek, s ma már ismét bátorságos a genfi erdõkben bolyongani. A viperafejekért fizetni kell: ez a tanulság. Még ott is, ahol minden rendû sztrájkoló munkások fejeit becsülik viperafejeknek.

II.

Új házasság

A Vígszínháznak s publikumának örvendetes hírt mondunk. Franciaországban immár bizonyos a házasság radikális reformja. Könnyû lesz a házasság s könnyû lesz a válás. A csábító pedig elveheti az asszonyt. No végre: fölfrissül a francia bohózat, melynek legszeretõbb otthona az egész világon a Vígszínház. Eddig a házasságtörés körül hahotázó bohózatnak valami hetven­három változata lehetett. E variációk már régen kimerültek s mi kegyetlenül unatkozunk az újabb disznóságokon. De ez nemsokára másként lesz. Új házasság, új házasságtörések, új bonyodalmak s új bohózatok, éljen!

III.

Szent helótaság

Jött a király és zsibongott a budapesti utca. Megérkezett s mámorosan ujjongott a nép. Okvetlenül sok száz szocialista is ordította az éljent. Pedig a szocialista káté nem parancsolja a rajongást a trónért. És ez elragadtatás mégis természetes és becsületes. Párizs sans-culotte-jai, a véreskezûek ivadékai, kikelnek az arcukból a nagy örömtõl, ha csak a tuniszi bejt látják. Mert nagy és szent dolog ám milliók fölött trónolni. És a legvadabb forradalmi árban is bujkál valami a szent helótaságból. Abból a parancsoló érzésbõl, hogy hódoljunk valakinek, ki rangosabb mindannyiunknál. Nem csodálkoznék egy olyan anarchistán, ki, midõn õrült lázban elhajítja a sorshúzás útján kezébe nyomott bombát valamely monarchára, a lelkes tömkelegben maga is lelkesen éljenezne akaratlanul.

Budapesti Napló 1906. május 22.

Pont