191. A GONDOLAT ELLEN

Budapest, május 31.

„A mi nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta…” Hajh, még Apácai Cseri János írta ezt. Azóta már sokféle Akadémiánk van, s ím ma is csak úgy vagyon, mint akkor. Jaj itt, ezerszer jaj a gondolatnak, s ma is így rivalkodnak a hatalmasok:

- „Mást ne tanítson, mert Isten engem úgy segéljen, valaki mást tanít; a Marosba vettetem, vagy a toronyból hányatom le.” Zichy Nándor az Egyház hatalmát proklamálja. Wekerle Sándor kenetes hangon testálja az iskolát a papoknak. Polónyi el fogja csukatni azokat, akiknek új eszméktõl fõ a fejük. Temesvárott kopók falkája vesz ûzõbe egy tanárt az õ elveiért. Debrecenben szocialistának bélyegeznek egy modern fejû tanárt. Pécsett el fognak csapni a jogi líceumból két vagy három istentelen szabadgondolkozó professzort. A legfõbb Akadémia dadogó grófokra les koszorúival. Budapesten, Kolozsvárott megdöbbenve lapul meg az az egy-két tanár, aki Európában vélte magát. Nem lehet mindezeket fölsorolni. Rajtunk, agyunkon, gondolatainkon a terror. A régi, az õsi, mely alatt összeroskadt Apácai Cseri János.

Másutt is van harca a gondolatnak. De másutt a gondolat ellen a gondolat harcol. Nálunk a gondolat ellen a - gondolatiszony. Bent akarnak tartani bennünket a múlt karámjában. És soha se volt még ilyen harcias és erõs a reakció. Még Magyarországon sem.

A nagy circulus vitiosus. Uralkodik a politika, s a politika fölvetettjei kétségbeejtõen vissza­maradt fejû hullák. Ezek vívjanak a gondolat és a tanítás szabadságáért? Ezek védjék meg a gondolatot? Õk uralkodni és nyúzni akarnak. S a magyar tudománynak, iskolának s a magyar gondolatszabadságnak sorsa ma talán mostohább, mint Apácai Cseri János idejében volt.

Végleg kikapcsolják ezt az országot Európából. Aki gondolkozik s aki mer, az elveszett.

Hát jöjjön a gondolat rabsága. Hogy is mondta Apácai Cseri János: „De ha, és ezt én mondom, oly idõben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és annak tanítói egy batkára sem becsültetnek, azonnal kétségbe kell-e esnünk.”

Ne essünk kétségbe, ha kétszázötven év óta sem változott itt semmi. Talán kijózanodik még ez az ország s elûzi a fekete lovagokat, kik hamis jelszavakkal nyakunkba ültek „a mi nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta.”

Budapesti Napló 1906. június 1.

Ódi