199. STRÓFÁK SZÍNPADI NÕKRÕL

I.

Berlinbõl elindult gyalogosan egy öregasszony, s a harmadik faluban elcsípték a zsandárok. Koldult az asszony, s rongyos ruhája zsebeit fillérek húzták. Sírt, és kérte a zsandárokat: bocsássák õt szabadon. Meghal, s mielõtt meghalna, Bécset akarja látni. Erre koldulja a pénzt. Hogy mit akar Bécsben? Egy karzatjegyet az Operaházba. Mert volt egyszer egy énekesnõ. Lábainál hevert az osztrák császárváros. Arra akar emlékezni, mielõtt sírba feküdnék. Hogy hívták azt az énekesnõt? Azt válaszolta a rongyos asszony, hogy elfelejtette. És mi az õ neve? Elfelejtette azt is.

II.

Belgium és Kongó ura öregember már. Nem fiatal bizony a szép Cléo de Mérode sem. Pedig a nõk és a fejedelmek tartósak. Mi van a csodálatos ékszerekkel? Nincs már pénze Cléo de Mérode-nak? Hajh, hajh, férjhezmenni is szomorú sors. Kis templomú faluban áhitatoskodni szintén. De van egy szomorúbb sors. Az isteni diva egy õszi napon arra gondol, hogy sok a rubel Oroszországban. Cléo de Mérode Moszkvába készül.

III.

Leveleket ír könnyes szemmel a kómika. Valahonnan egy provence-i városkából. Lyonba, ahol a leánya most lép elõször a színpadra. De lehet hogy nem is provence-i városkából s nem is Lyonba. Itt Magyarországon valahonnan valahova. Gondolkozik, melyik halt meg a régi gavallérok közül. Melyik ment tönkre, s melyik aggastyán. Nem is sok a kiselejtezendõ. Élnek, s ma is kedvelik a színpadi nõket azok a régi urak. És a kómika írja, írja a leveleket. Szeressék az urak az õ kisleányát is úgy, ahogyan valamikor õt szerették.

IV.

Ballerinát sokféle fátum érhet. Húszéves korában köszvényt kaphat a lábaiba. Szívszélhüdés érheti tánc közben. Férjhez mehet, s fõznie kell. De mindennél több: nyugdíjból élni. Kicsi nyugdíjból sokáig. Mint a százunokás matrónák. És emlékezni. És vigasztalódni azzal, hogy tíz sort még írnak egyszer róla a lapok. Ha gondoskodik elõre. A nekrológot.

(Egy nap hírei, s nem is valamennyi.)

Budapesti Napló 1906. június 9.

Lellei