200. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Los von Occident

Új jelszónk: a Balkánra és Kelet felé. Éppen eleget veszõdtünk ezer év óta az ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. Vérünk, álmunk, potenciánk kerget minket a Nyugattól. Inkább leszünk Ázsiában elsõk, mint Európában utolsók. Igaz, hogy Széchenyi István ezt nem így gondolta. Elõtte és utána másról álmodtak a szent vágyú magyarok. Igaz, hogy rajtunk állott: ne az utolsók legyünk Európában. Minden erõnk megvan a nyugati lendüléshez. Csakhogy ez erõket lebilincseli a múlt. Lebilincseli a papi nyereg, a mágnás-béklyó s a tatár vaskalap. Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsõségesen a Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek bennünket a Balkánra és Kelet felé. Mintha mozgó aszfalton állanánk. Csókolózunk Szarajevóval, Jassival, Belgráddal és Szófiával. Sok minden fog persze ránk ragadni. Egy szellemes magyar ember szerint nemsokára nagy kongresszus lesz a Balkán valamelyik metropolisában. E kongresszuson mi is részt veszünk, s kimondjuk, hogy a magyar-balkáni barátság kedvéért ezennel és ezentúl a Balkán - Pozsonynál fog kezdõdni.

II.

Ezt tanulta Amerikában?

Mikor Amerikából hazajött, részeg volt a látottaktól. Mindenre esküdött, ami új és szabad. Ma kultuszminiszter, s azt köti a szívére a tanítóknak, hogy a vallásra, a vallásra, a vallásra ügyeljenek. Látni és élni ne tanítsák a magyar gyereket. Akinek nem nyújt megélhetést ez az ország, elégedjék meg Amerikával és a Mennyországgal. Hogy is kérdi a gyerektõl a káté:

- Ha kimégy a szabadba, mit látsz?

- Látom az Eget, a Földet stb.

Ezzel neveljék nagyra a magyar gyereket s azzal a vigasztalással, hogy jobban lesz a másvilágon. Ám a magyar paraszt gyerek józan eszû. Hiába taníttatja azt csupán kátéra Apponyi. A gyerek így toldja meg magában a választ:

- Látom az Eget, a Földet. A Föld a Pallaviciniaké, Károlyiaké, Andrássyéké stb. S a miénk csak - az Ég.

III.

Dumas fils szobra

Kedden leplezik le Párizsban a fiatalabb Dumas szobrát. Emlékeznie illik majd e napon a nagy emberre minden társadalomnak, melynek tempója, ritmusa, célja elõretörõ és új. Talán nem volt óriási egyéniség, de a hatása óriási volt. Hogy is mondta, önmagáról:

- Nézem a társadalmi erkölcsök újulását s úgy érzem magam, mint az építõmunkás, mikor új paloták rengetegében jár. Nem õ emelte a palotákat, de része van mindegyikben, s nélküle nem törnének most büszkén az égre.

Budapesti Napló 1906. június 10.

Ódi