206. SZÁSZ KÁROLY (1829-1905)

Budapest, október 16.

Hetvenhat éves korában, óriási munkában töltött két emberöltõ után pihenõre tért Szász Károly. Egy darab kultúrtörténet az õ neve. Hosszú élet adatott neki. Az új magyar élet virra­datától kezdve átélte a magyar társadalom s a szellemi világ egész viharos evolúcióját. Ka­to­nája volt a szabadságharcnak. Nyomukba szegõdik mindjárt nagy kortársainak, Petõfi­nek, Aranynak, Tompának. Dolgozik fáradhatatlanul s egyforma hittel. Áll, mint irodalmiakban is fõpásztor a régi oltárok mellett, s hitében megáll mindvégig. És ha nem is a legnagyobbak közül való, megingathatatlan hitével, káprázatosan nagy munkabírásával, óriási termékeny­ségével, társadalmi szereplésével s a mi társadalmi állapotainknak szerencsés kedvezésével: elõl van mindig. Munkásságának bõséges jelei meg fogják õt mindig õrizni Irodalmunkban. Legendaszerû termékenységét, nagy, csüggedetlen erejét pedig különösen megbecsülve kell majd mindig odaállítani az újak elébe, kiket a kétség hamar elfog, s kiket erejük hamar elhagy.

Gazdag élet volt mindenképpen az õ élete. Költõ, tudós, mûfordító, esztétikus volt egyben, s e mellett egész emberként futott meg egy nagyon elõkelõ pályát. Püspöke volt a magyar evangélikus református egyháznak. Ékesszavú, kiváló szónok, buzgó lelkipásztor, egyik legbecsültebb nagyja a hazai kálvinista egyháznak.

Budapesti Napló 1905. október 17.