3. ÚJ HARCOK ELÕTT

[Párizsi munkatársunktól]

Clemenceau nagy temperamentuma dicsértessék, Franciaország politikája új szenzációkat ígér. Most jön a kultúrharc és az osztályharc istenigazában. Ám elõbb meg kellett bénítani a reakció kezét. És ez gyönyörûen sikerült. Ma triumfál a radikális bourgeoisie Franciaországban. Nincs szüksége a szocialistákra s paskolja a reakciót.

Taktikának is elsõrendû volt ez. Mert mit tegyen a reakció? A Sarrien-kormány antikollektivista. Ez ellen nem lehet a reakciónak kifogása. De csak nem tapsolhat istentelen ellenségének? Vagy álljon Jaurès és Guesde mellé? Hiszen ezek még nagyobb ellenségek. A szocialisták is savanyú kedvûek. Ha ostromolják a Sarrien-kormányt, a reakciót segítik. Guesde ugyan optimistának mutatja magát. Valójában õ se jóhiszemû álmodó. Õ is érzi, hogy még nagyon messze van a gyõzelem. Sok zavaros harc lesz még addig.

Tragikomikus azonban szerfölött az ultramontánok helyzete. Drumont majdnem sírva kérdi:

- Hát ki lát itt tisztán? Clemenceau a rendet védi. Clemenceau most konzervatív. Clemenceau: a vén forradalmár. Most én vagyok az anarchista. Én, aki mindig a demokrácia és szabadgondolkozás ellen okádtam lángot. Én ütöm a radikalizmust. És Jaurès is üti. Borzasztó idõk ezek. Sem logika, sem belátás, sem erkölcs.

Bizony ez egy kicsit így van. Clemenceau ezt jól csinálta. A ma: a francia kapitalizmusé. Ez megijedt a szocialista barátságtól. Mert a barátságnak ára szokott lenni s a fizetést máris sokallja a burzsoá Franciaország. A félõsebbek már fenyegetõztek:

- Ha tovább is növesztik a kormányok a szocialisták szarvát, mi royalisták leszünk.

És Clemenceau, éppen Clemenceau, elkiáltotta az új jelszót.

- A kollektivizmus az ellenség.

A hatás: nyüzsgés, torlódás, zavar. És egy hatalmas, radikális, polgári többség. Megbénított szocialisták és megbénított klerikális-ultramontánok.

Most aztán van egy csomó ellenség. Az ellenség le Dieu: erre esküszik minden szabadgondolkozó. Az ellenség Róma: ez minden radikális jelszava.

A reakció ijedtében most eldobta az álarcot s ma már naponkint írják minden színû ultramontán lapok:

- Egyesülniök kell a rokon pártoknak. Az ellenség: a köztársaság.

No, hát erre a jelszóra nem fognak nekik segíteni a kormánybuktatásban Jaurèsék és Guesde-ék. Sõt a szocialisták most fogják csak igazán belátni, hogy Rómával kell elõször leszámolni. Addig hiába ostromolják a polgári rendet. Reakció és polgári radikalizmus ebben a harcban ellenségekként is - szövetségesek. És ameddig az antirepublikánus reakció hatalmas, a polgári radikalizmusnak van elég tõkéje a népszerûségbõl.

A reakció tehát bizonyosan két tûz közé került Franciaországban. Viszont a szociális reformok útján sem állhat meg a polgári, demokrata rezsim. Áldott tehát az a káosz, ami most Franciaországban van. A legbiztonságosabb haladás útján indult újabb stációk felé Franciaország.

Csúnya harctér a politika. Moslékos felszíne a társadalom küzdõ, háborgó, vajúdó mélyének. De mennyi nobilis és emberi sugárt vet itt, e dicsõséges országban, még a politika is. Milyen szent csökönyösséggel akarja s vívja az egyén és a társadalom fölszabadítását Franciaország. Egy másik országra gondolunk, hol fekete felhõk szárnyán megint megérkezett a középkor. Európa közepén. És kihull hazaíró, indulatos kezünkbõl a toll.

Párizs, június 25.

Budapesti Napló 1906. június 28.

A. E.