11. MAGYAR FIGURÁK PÁRIZSBAN

I.

Erdély Pestalozzija

A Champs-Elysées-n ezer láng lobog. S a Nyár legszebb ege borul izgató mosollyal Párizsra. Ah, ez olyan éjszaka, mint amilyen a minap részeg diákot csinált Carolus-Duranból. Õ így kiáltott föl a mosolygós égre:

- Élet, élet, oh tündérek éjszakája. Ilyenkor nem is volna szabad élnie másnak, mint zseninek vagy szerelmesnek.

Magyar úri ember jön az oldalomon. Öt napja van Párizsban s én úgy irigyelem, hogy szinte gyûlölöm. Londonból jött a Szajna mellé. És ez az õ elsõ külföldi útja. És az elsõ öt nap Párizsban. Milyen gazdag, milyen sugaras, milyen ellágyult szíve lehet ennek a boldognak. Erdélybõl jön, az Apácai Cserék, a Wesselényiek kis hazájából. A szabad és kultúra-szomjas lelkek keleti földjérõl. Ezredes a magyar kultúra vezérkarában: tanfelügyelõ. Vonalak, melódiák, színek, gesztusok hogy megtelíthették ennek a szívét. Talán a mûvészet és Párizs szépségeitõl ilyen néma. Szólok hozzá csöndesen:

- Ez Párizs. És ezerszer szebb, több annak, aki Londonból jön. A szobrok a képek, a rímek, a nõi kalapok, a kacagások.

- Ugyan kérem: fenét. Ez is város? Londonban legalább kétszer magasabbak a házak. Azután ott úr egy rendõr. Ha a rendõr fölemeli pálcáját, mindenki megáll és remeg. Itt nem is fél senki a rendõrtõl.

És nagyot, gúnyosat kacag Erdély Pestalozzija s egy pillanatig fázik, borzong az egész Champs-Elysées.

II.

Új Munkácsy

Az Alföld egyik városában történt. A polgármester berohant a patikába. Ott snapszozott az egész intelligencia. Lihegett s kikelve kiabált a polgármester:

- Urak, urak, ilyen szerencse. Városunkban egy új Munkácsy él.

- Hol, hol?

- Zellingernél, a borbélynál. Az a hosszúhajú segéd.

Benyúlt a zsebébe a polgármester. Diadalmasan húzott ki egy papírlapot. A papíron rajzolt alakja egy díszmagyar ruhás úrnak. Mellén egy érdemrend. Ez a polgármester. Csak neki van lovagkeresztje az egész városban.

Lelkes álmélkodás. Ez a fiú dicsõséget fog hozni a városra. Munkácsy is csak asztalos legény volt. A legközelebbi közgyûlés négyezer koronát szavazott meg a kis borbélynak. Kétezret nyomban át is adtak neki. Vonatra ültették, hogy meg se álljon Párizsig. A nemes város pedig várja lázasan, mikor hall az új Munkácsyról. A kis borbély pedig itt Párizsban közveszélyes ismerkedõ. Már régen itt van s ma sem tudná jobban lerajzolni a polgármestert, mint egykor. Rembrandtról ma is csak a borotválkozás és hajviselet szempontjából van ítélete. De ha idegen piktorok közé kerül, nagyon bátor és nem engedi, hogy lekicsinyeljék a magyar mûvészeti állapotokat.

III.

A báró

- Csak a demokrácia segíthet Magyarországon. Ki kell cserélni a mai, rothadt vezetõtársadalmat. Hazamegyek és beválasztatom magam a parlamentbe.

- Báró úr, ezt a napomat ön vidámmá tette. Végre, végre. Egy magyar történelmi név viselõje beszél így. Mindig hirdettem én: a fajban nincs hiba. Megnyomorították a papok és a földesurak Magyarországot. Föl kell csak szabadítani. Föl kell nyitni a szemeket. Láz, munka s kultúra kezdõdik legott.

- Itt külföldön látja az ember az iszonyú elmaradottságot. Szomorúság és düh fogja el a magyar ember szívét. Hiszen Törökország is elénkbe vág nemsokára…

- Éljen, éljen. Ilyen embereket várunk mi. Vagyonos, nagynevû, lelkes, kultúra-szomjas magyarokat akarunk látni az élen. Mert az elmaradt ország meghódításánál fontosak a nevek s a külsõségek is. Hála istennek, jönnek a Batthyány Ervinek. Jönnek: látom.

(A báró úr hazamegy Párizsból. Csakugyan megválasztatja magát képviselõnek. Azután elfelejt mindent. Kultúrát, Párizst, fogadkozást. Tapsol Darányi Nácinak s úgy él, mint a többi Niki, Viki, Riki.)

(Párizs, július 10.)

Budapesti Napló 1906. július 13.

A. E.