16. A SZAJNA MELLÕL

I.

Sarah becsületrendje

Belle-Ile-en-Merben nagy a harag. Aristide Briand-t szidja Sarah Bernhardt. Ilyen nyim-nyám miniszter. Egész Párizs biztosra vette a nagy Sarah becsületrendjét. Mindenki magasztalta Briand-t. Valóban Briand bátor ember. Curie asszonyt néhai férje katedrájába ültette. Elõkelõ bizottságokba hölgyeket választott. Általában feminista miniszterként viselkedett. Becsület­rendre ajánlotta Sarah Bernhardt-t. Holott Sarah egyszerûen csak színésznõ. S a rend nagytanácsa vakmerõen szembeszáll Briand-nal. Már zengtek az ódák. Már-már napirendre is tért Párizs a dekorált Sarah fölött. Kiderül, hogy az öröm korai. Sarah nem állami alkalmazott s nem professzor. A rend tehát nem akarja lovagjai közé fogadni. Sem õt, sem Privas-t, a chansonnier-t, kit szintén dekorálni akart Briand. Párizs bosszankodik és nevet. Még okos emberek is mérgelõdnek. Mikor úgy kívánja azt a kis piros szalagot Belle-Ile-en-Mer nyári remetéje. Ilyen asszonynak a Notre-Dame-ot oda kellene adni, ha gusztusa támadna rá. Briand lemondással fenyegetõzik s követeli, hogy hajoljon meg a rend nagytanácsa. Egész Párizs lesi: mi lesz. Gyõz-e a hagyományos ostobaság, mely még Franciaországban is lebecsüli a színésznõt, akárcsak Moliere korában? Vagy a feminista miniszter gyõz? Egy bizonyos. Ezt Sarah intimusai állítják. Ha ki kell zsarolni ezt a kis szalagot, mégis meglesz. Ha hercehurca árán, mégis meglesz. Sarah akarja. Csak azért is. Színésznõi nagyságán ront ez a komédia természetesen. De ez sem baj. Egy asszonynál az a fontos, hogy pukkadjanak meg - mások.

II.

Arvers asszonya

Arvers-t, a néhai poétát ünnepli Franciaország. Egyetlen verséért, híres szonettjéért. A szép Meunessier asszony albumába írta valamikor e versét Arvers. Egy ismeretlen nõhöz. Talán örök idõkig suttogni fogják némely szerelmesek. A holdas, epedõ, rejtett szerelem zsoltárimája ez. S a franciák persze azt kutatják, hogy kihez írta. A szép Meunessier asszonyhoz-e? Ám a Meunessier asszony albumába Musset is írt. Lángoló verset anno George Sand. És írtak az albumba szerelmes verset mások is. Victor Hugo feleségéhez? Ez a sejtés a legerõsebb. A francia Jupiterbõl lassanként cégéres „cocu” lesz. Hát nemcsak Sainte-Beuve? Az ifjú Arvers is? Halála után alaposan lakol Victor Hugo. Új és új szeretõjét fedezik föl a feleségének. Csodálatos passziója ez egy nációnak. És ebben van benne egész, fölséges lepke-karaktere. Erõsebbnek hiszi a szerelmet a halálnál. S pajkos, tüzes fantáziájával még a halottakat is összeboronálja.

III.

Egy királyné

Ismét beszél Párizs egy nagy asszonyról. Egy híres és szerencsétlen asszonyról, aki Nápoly trónján ült valaha. Erzsébet királynénk nõvérérõl, ki boltot nyitott most Kalábria szerencsét­leneiért. Neuilly-ben él ez az ex-királyné, akit Daudet megrajzolt volt Rois en exil regényében. És õ az elsõ királyné, akire a kevés gõgje miatt haragusznak. Ez valóság. Párizs koldus, kékvérû társasága nyolc év óta szóba is alig áll II. Ferenc özvegyével. Az a bûne, hogy nem vigyáz eléggé a fejedelmi nimbuszra. Sõt nagyobb bûne van: az exkirályné Dreyfus ártatlanságában hitt. Ezért maradt olyan egyedül s ezért bojkottálták fõképpen a párizsi elõkelõk. Hogyne: egy dreyfusista királyné. Komédiás, bolond a világ: Athur Meyer nem tudja megbocsátani egy bajor hercegasszonynak, egy exkirálynõnek, hogy demokrata s hogy megsajnált egy ártatlanul kínzott zsidót.

(Párizs, július 21.)

Budapesti Napló 1906. július 24.

A. E.