20. AZ IRODALMI KÖZTELEK

Franciaországban az Akadémia olyas institúció, mint nálunk a Köztelek. Lévén a gallok országa kultúrország. Nálunk a reakciónak nincs szüksége olyan elõkelõ palástra, mint egy Akadémia. A Közteleken összegyûlnek a módos gazdák. És csiba firkász. Jönnek az ispánok, kik néha miniszterek. Megbeszélik a szántás dolgát. Megszavazzák a létszámot, amit a csendõröknek le kell puffantani a makrancos parasztból. Megparancsolják a papnak, hogy igérjen elég lelki üdvösséget. Stipendiumot adnak csõdörnek, birkának s birka-türelmû cselédnek. Evvel aztán a jövõ tavaszig rendben van Magyarország. Betû nem kell. Idea sem. Ilyen egyszerû lám az élet egy derék agrárországban.

Franciaországban azonban nagyon elhatalmasodott a betû. Itt hát a Közteleket másként kellett megcsinálni. Közteleket csináltak az Akadémiából. Ma a francia akadémia a reakció felleg­vára. Nemhiába, hogy Anatole France nem teszi oda be évek óta a lábát. Csak konspiráljanak ott a Brunetière-k, a bíbornokok, a Coppée-k és a márkik. Fõképpen pedig a márkik. A francia akadémia a márkiké. A mindenképpen kopott uraké. Lebzselnek, hencegnek itt ezek a kupola alatt. Várják a demokrácia csõdjét. Ellenben a demokráciának esze ágában sincs a csõd. Hát így a francia Köztelek.

Most például ismét választani fog a francia akadémia. Mathieu bíbornok után új halhatatlant teremt. Szegény Albert Sorel helyett. Már Mathieu-vel is ternót csinált. Ez a bíbornok sokkal ügyesebb ember, mint Bubics Zsigmond. Hirtelen és ismét papot választani: ezt még az akadémia sem meri Franciaországban. Tehát márkin a sor. Egy pap, egy márki, egy pap, egy márki. Így szokás és így illem ez ma e kupolás kriptában.

Egy naiv író-ember, Maurice Donnay, nem akarja ezt látni s pályázik. Az öreg Coppée, aki mostanában az Akadémia bizalmas ülésein elnököl, úgy röhög titokban, hogy a paralízis-bacillusok majdnem nyugtalanok lesznek agg koponyájában. Mikor Ségur márki akar akadémikus lenni. Valami olyan õrület ez, mintha a mi Akadémiánkon például, Monsieur Nem-gróf akarná Andrássy Gyula elõl elvinni a koszorút. Egy Ségur márki. Egy ilyen név. És egy skribler. Valóban a skriblerek már világszerte kezdenek türelmetlenül arrogálni.

Az az Anatole France. Egy újságíró megkérdezte, hogy meddig hagyja még üresen a székét az Akadémiában. Mosolygott az istenien nagyszerû ember s azt válaszolta:

- Már úgy látom, hogy nem fogok erre ráérni a földi életben. Sok a dolgom. Sztrájkolnak az elektromûvesek. Sztrájkra készülnek a pékmunkások. Velük kell törõdnöm.

A francia Köztelek észre sem veszi ezt. Valamikor egymást követõ korszakok tudósai fognak könyvtárakat írni ez egyetlen tényrõl. Az idõben, mikor a francia Akadémia Ségur márkit volt befogadandó, az akkori Európa legemberibb embere, fényes írómûvésze, piszkos munkások tiszta gyülekezetébe járt a sztrájkokat rendezni.

Párizs, július 28.

Budapesti Napló 1906. augusztus 1.

A. E.