41. MÁGNÁSOK

Rodellec grófék kastélyában becézett vendégekként éltek hónapokig Greger úr és felesége. Greger úr orosz diplomata volt régebben, ha igaz. Azonban hogy szép szál ember ma is, ezt még Rodellec grófnõ se tagadhatja. Egészséges, izgatóan barbár, erõs férfiú. Rodellec grófnõ öt nap óta azt állítja, hogy közönséges tolvaj. Egy ötvenezer frankos gyûrût lopott volna a grófnõtõl. Greger úr és felesége ezt válaszolják röviden: pfuj. Egy grófnõ, egy elõkelõ nõ. Mondjuk, hogy Greger úr csakugyan lopott. De a drága gyûrû megkerült. Miért üldözteti tehát Greger-t a grófnõ? Hónapokig becézett vendégét. Avagy csak bosszú az egész. Talán Greger úr megúnta Rodellec grófnõ kegyeit. Akkor meg éppen kétszer pfuj. Hát így áll bosszút egy szerelmes grófnõ? Greger úr kegyetlen dolgokat vall az újságíróknak:

- Uram, borzasztó kiábrándulás ért engem. Franciaországban elzüllött a régi fõúri világ. Ma itt a mágnások haramia-erkölcsökkel élnek.

Párizs pedig nagyszerûen mulat a legfrissebb scandale mondain-en. Nincs hét: csúnya fõúri botrányok nélkül. A grande Révolution idején még legalább néhányan szépen tudtak meghalni. Ez volt a várúri fajta utolsó szép gesztusa. Azóta egész Európában rothadnak és rothasztanak. Néha olyan bûzös egy-egy arisztokrata-botrány, hogy a nem finnyás riporter is befogja az orrát. A Syveton-ügyben például. Hát még a csöndes, intim botrányok sora. Az õ életük. Bolond gõg, fajtalanság, betegség, templomtömjén, hülyeség, parfüm, játék. S egek ura, mikor politizálnak. Boni de Castellane egy moral insanitys titkárával iratta beszédeit és politikai mûveit. Ezek akarják Franciaországot megmenteni a pusztulástól.

Franciaországban igazán csak mulatságból foglalkoznak velük. Eddig még a diplomáciánál megtûrtek egy-két mágnást. Bécs és Madrid kedvéért például, ahol egy elõkelõ diplomatának illik a majomhoz hasonlítani. Ennek is vége lesz. A kedvesek úgy jártak-keltek az idegen, középkorú stílû udvarokban, mintha a Lajosok küldték volna oda õket. Franciaországban gyõzött minden opportunitáson a tudományos fölfogás. A históriai nemesség fekély a modern társadalmak testén. Nem kell azonban késsel vágni le ezt a fekélyt. De gyorsítani kell varasodását, hogy száradjon le a testrõl. Kiéltek, szerepüket régen betöltött lények õk. Ami szépet és mentõt divat volt még pár év elõtt róluk írni, az is hazugság volt. Nem igaz például, hogy valamikor is hasznára lettek volna az irodalomnak, mûvészetnek, ízlésnek. Ellenben igaz, hogy két korszakban majdnem tönkretették a francia nyelvet. És igaz, hogy a mûvészeti kultúra lábrakapott, holott mágnások voltak a bölcsõjénél. Még csak harcolni se tudtak. Napóleon nagy hadvezérei nem voltak kékvérûek. Apropos kékvér, ez is mese. Mese a kifinomodott idegrendszer. Mese a mágnástest formáinak a nemessége. Mese még az arisztokratikus kezek kis legendája is. Manikürök megmondhatják, hogy a rövidujjú, bütykös kéz milyen gyakori a finom nevû hölgyek között. Hacsak valami titkos vérmismás nem segít vala olykor rajtuk, ma õk volnának a perverz csúnyaságnak, gyatraságnak eleven szobrai. Így is majdnem azok. Örökölt, kimívelt ízlésük? Mikor virágjukban voltak, a Lajosok alatt, egy-egy utcáról fölszedett királyi maîtresse többet formált ízlésen, divaton, módon, mint az õ asszonyaik ötszáz év alatt.

Õk az igazi alja a mai társadalmaknak. Voltaképpen különféle szanatóriumokban volna a helyük. És jaj annak a társadalomnak, ahol nekik ma is hatalmuk és szerepük van. Franciaországban már csak a botránykrónikákban és a törvényszéki rovatban szerepelnek.

(Párizs, augusztus 28.)

Budapesti Napló 1906. augusztus 31.

A. E.