52. ÚTI LEVELEK

- Szicíliai levél -

Gyönyörû hajnalban föllobogózott Zrínyink kikötött az Etna alatt. Máltából érkeztünk ernyedten a tegnapi forróságtól. Catania kikötõjében zászlós, bokrétás minden hajó. Szeptember huszadik napja: az olasz unió ünnepe. Csillog a csöndben pipáló Etna hava. Szép, áhitatos, délszaki reggel ez. Tíz templomban harangoznak legalábbis. Összehangolt, muzsikáló harangokkal. Ezek a harangok aligha az egységes Olaszország örömére zúgnak. Szicíliában vagyunk: pap vagy öszvér minden második élõlény. A dómban nagyon szürke, hétköznapi mise. Trikolor csak minden ötödik házon leng. Néhány ódon keresztes házon az utolsó választások jelmondata: „Éljen a keresztény-demokrácia.” Azóta X. Pius egy kicsit bele­könyökölt ebbe a szenteltvizes demokráciába. Majd lesz ennek más neve.

A Villa Bellini elõtt fehér plakátokat olvas egy csoport. Az olasz szabadkõmívesek kiáltványa. Tele van vele Catania s bizonyosan egész Szicília. Harcias kiáltvány ez a nemzeti ünnepen. Palermóban bizonyosan valamennyit letépették suhancaikkal a papok. Hát még Szicília belsejében. A Nasi városában s más helyeken. Catania talán még a legeurópaibb fészke ennek a szép, vad szigetnek. Az aláírás a plakáton: Ferrari nagymester. A vatikáni Rómát vádolja keserûen. Mazzinit idézik meg a szabadkõmívesek. Hát ilyen Olaszországról álmodott-e Mazzini? A Vatikánt és butító, fosztogató hadát nyögi Itália. Ma jobban, mint valaha. Így állítja nagy igazsággal a plakát. Még Spanyolország is levetni készül a pápai igát. Francia­ország nagyszerû harcokban végleg legyûrte a reakciót. Oroszország újjászületésre készül. Szabadság, demokrácia és szociális haladás szerencsés országokban mindenütt triumfusra készül. „Olaszok, a mai nemzeti ünnepen, meaculpázzatok. Olaszország ma is a pápaság zsákmánya. Föl kell még egyszer szabadítani Olaszországot”.

Mindjárt verekedés támad a plakát elõtt. Ingerülten hadonásznak az emberek. Végre is két õsz polgár szava gyõz. Ezeket lelkesíti a plakát. Még vannak garibaldisták Olaszországban. Vannak még Szicíliában is. Különös tragikomikus tréfája a fejlõdésnek. Olaszországban is úgy történt, mint Magyarországon. Az a nemzedék, mely a hatvanas évek végén s a hetvenesek elején élte ifjúságát, világos lelkû szabadgondolkozó. Akik már eltávoztak vagy már nagyon õsz fejjel élnek közöttünk. Az újabb nemzedéket pedig már suttyomban a reakció nevelte föl önmagának. Keresztes diákbrigádjai Olaszországnak is vannak. És az olasz kultuszminiszter nem mert elmenni Milánóba, ahol az olasz tanférfiak a felekezeti iskolák eltörlése mellett emeltek harsány szót. Olaszországot is átitta lassú szivárgással egészen a reakció. Mint Magyarországot s mint a kultúrharc után Németországot. Akiket meg nem mételyezett a klerikalizmus, azok hiába tekintenek szét. Nincs tábor, amelyhez csatlakozzanak. Rómának sikerült megfullasztani világszerte a régi liberális demokráciát. Maga Mommsen kénytelen volt a szociáldemokráciában reménykedni. Olaszország szabadgondolkozói sem tehetnek mást.

De legalább harcolnak, nem úgy, mint Magyarországon. Íme, a legsötétebb Szicíliában is világítanak. Sekrestyéjében keresik föl a papot. Csak nekünk, magyaroknak, kell fölfalatnunk hang és jaj nélkül. Mi vagyunk a népünnepek versenylepénye. Egyik oldalról a klerikalizmus, a másik oldalról a mágnás-had fal minket. Bajos lesz így egészben maradni.

Estefelé indulunk Cataniából. A mólón verkli mellett munkások mulatnak. A harangok újra zúgnak, de a nóta hallik, mert ez a nóta a Marseillaise.

(Catania, szeptember 20.)

Budapesti Napló 1906. szeptember 25.

A. E.