58. JEGYZETEK

I.

Egy francia darabont

Clemenceau egy darabont, egy haladó párti - Franciaországban. Nacionalisták írják, hogy már régen ajánlgatja hazáját Vilmos császárnak. Ezer szerencse, hogy Vilmos ezidõszerint nincs vásárló kedvében. Pedig Karlsbadból a múlt hetekben ezért ment egyenesen Berlinbe Clemenceau. Nos, ez a darabont, ez a haladó párti Clemenceau szûkebb pátriáját, Roche-sur-Yon-t látogatta meg a minap. Beszédet tartott ott s istentelen lelke úgy ellágyult, mint egy gyermeké. Végignézte egy pillanat alatt az utat, mely a szülõföldrõl õt egykor elvezette. Mennyi küzdelem, mennyi könny, mennyi siker s mennyi csalódás. Hány sebet ejtett gonosz ellenségen s hány kegyetlen sebet visel a szívén titkon ma is. De erõs volt, mert szülõföldjének ereje élt benne. Pár évvel ezelõtt már eltemették, mint erkölcsi halottat. Szülõföldje és géniusza fölemelte: ma Franciaország leghatalmasabb minisztere. Õ, aki hazaáruló, akit már eltemettek az ellenségei. Elégtételét rohanó udvariassággal hozta meg az idõ. És õ íme könnybelábadt szemmel áll meg szülõföldjén. És zengi a szülõföld dicséretét. Azt írják a lapok, hogy vele sírtak a hallgatói is. Olyan forróan, könnyesen tudott arról beszélni, hogy mi a szülõföld. Mert Clemenceau mûvész is. Nem csupán hazaáruló és miniszter. Vad, nagyszerû temperamentum, költõ és ember. De ezek után pláne nem fog szóba állni vele Vilmos császár. Nyilvánvaló, hogy Roche-sur-Yont nem adná el Clemenceau. Már pedig vagy egész Franciaország vagy semmi. Manapság a hazaárulók nem korrekt üzletemberek.

II.

Utaznak az oroszok

Írják, hogy a Riviérára már sokan érkeztek s Velencében is most õk vannak legtöbben: az oroszok. Azóta otthonosak Európában, mióta otthon bajok vannak. Nagyhercegtõl jómódú szatócsig mindenki világjáró. Párizsban néha annyian vannak, hogy elkerülni nem tudják egymást. Persze, hogy a vacogó fogú francia tõkés jóra véli ezt. Utaznak, gondolja, mert sok a pénzük. Még sem lehetnek olyan nagy veszedelemben a kölcsönadott milliárdok, mint gonosz hírlapok állítják. És az sem igaz, hogy szomorúak. Cannes egész szezonban zajos az orosz cécóktól. A világjáró orosz nem szomorú ember. Igaz, hogy így regényesebb volna. De nem szomorú, sõt éppen ellenkezõleg. A franciáknak van egy elmés, vigasztaló mondásuk. Ha a nihilisták jutnak Oroszországban kormányra, az is - kormány lesz. A kormánynak pedig legfõbb kötelessége a régi adósságot törleszteni s az újat csinálni. Az oroszok is ilyen filozófiával nézhetik a dolgok veszekedett folyását. Ha a nyakunkon marad a fejünk, nagy baj nincsen. Mindenképpen jobban lesz, mint most van. De ezt a filozófiát azok, akiknek pénzük van, evvel bõvítik ki: de addig mégis csak biztonságosabb idegenben élni.

III.

A legjámborabb pápa

Azt hitték, hogy õ lesz a legjámborabb pápa. Velencében pláne azt hitték. Most azután bámulva néznek az õ megvadult ex-pátriárkájukra. Pedig Velencében tudják ám a pápát szidni. Hallgattam négy évvel ezelõtt a Quadri-kávéházban egy politizáló, olasz társaságot. Egy olasz újságíró meséli nekem, hogy majdnem minden héten új, klerikális lap indul Olaszországban. És nem a régi hangon írnak. A kis Difesa, például, a velencei klerikális lap, úgy harap, mint egy veszett macska. A klerikális egyesületek száma Olaszországban három év óta megduplázódott. A legjámborabb pápa félelmetesen dolgozik. Brutuskodott, játszotta a mamlasz aggot itt Velencében. Most azután õszinte.

(Velence, október 6.)

Budapesti Napló 1906. október 9.

A. E.