71. LEVÉL A RIVIÉRÁRÓL

(Az orkán - A Côte d’Azur Rapide - Német szezon - A derék apa - Játékosok - Álomország - Készülõdés a farsangra)

A Côte d’Azur Rapide, Európa leggyorsabb és legelegánsabb vonata november negyedik napján érkezett elõször e szezonban a Riviérára. No szép állapotot talált itt: Nizza és az egész Riviéra egy óriási orkán vizitjét sínyli. Éppen Nizzában voltam azon a délutánon, mikor ez a déli, úri, finom, kék tenger megbolondult. Erõnek erejével be akart hömpölyögni a Place-Massenára. Azóta pedig, egy hete már, nem kacagott reánk kétszer sem az õ egyetlen, kék és szinte gerlés kacagásával Napfényország. Esik, esik, esik s egyetlen vigasztalásunk, hogy most már hivatalosan itt a szezon. A Côte d’Azur Rapide ezt jelenti s ezt hirdeti minden.

És gyûlnek, gyülekeznek angolok, németek és oroszok. A Riviéra téli újságjait írják már, s színházi plakátok mindenütt. A Figaro, a Gil-Blas s egy-két londoni lap leküldték az õ különüket a szezonra. És Monte-Carlo várja minden nap az olasz muzsikusok nagy bánatára az õ budapesti cigányait. Szóval itt a szezon, s mindenki azt jósolja, hogy ez a szezon német szezon lesz. Mert voltak itt amerikai, angol, francia és orosz szezonok. Az idén a németek csõdülnek bosszantóan és csodásan ide. Igazuk lesz azoknak, akik néhány év óta a Riviéra csõdjét hirdetik. A német inváziót nem bírja ki olyan hely, melynek mottója pazarság, úri hazárdság és szépség.

A kaszinóból kevés hír érkezik ki: némán és elkeseredetten folyik ott a harc. Tegnap megismerkedtem egy síró némettel, akinek meghalt a felesége s õ tavaly óta itt él a bankban:

- Hatvanezer márkát vesztettem el uram, s most a gyermekeim pénzével játszom.

Nem szidtam le az ipsét, mert Monte-Carlóban különösen-különösen tréfás a moralista-szerep. Õ pedig nagyon komolyan folytatta a vallomását:

- Már pedig ahogy én a gyermekeimet szeretem, agyonlövöm magamat, ha [ezt] a pénzem is elvesztem.

Íme, új típusa a könnyelmû németnek. Germánia nagy jómódjából már ilyen típusok teremtésére is telik. Íme, a gyöngéd apa, amikor rulettezik. Pfuj, be csúnya a német, még mikor könnyelmû is.

Itt találtam egy sereg régi ismerõsöm, akiket két évvel ezelõtt is úgy láttam szorongani, szenvedni, küzdeni a játékasztalok mellett, mint ma. Itt az öreg csúnya hercegnõ, udvarhölgy, egykor III. Napóleon udvarában. Szegény öreg dáma, nagyon sok pénze lehet, nem tudja elveszteni, hiába erõlködik. Még a kokottak is régiek, csak gyémántjaik újak, akiknek vannak gyémántjaik.

A kikötõben már jachtok vannak. Este pedig öltözve, nagyon öltözve ténferegnek az emberek. Mert mégis mintha itt nem volna eleven senki. Minden olyan, mint valami nagyon nem tökéletes álom. Mi adja itt az életnek ezt az élettelen vibrálást és színt? Talán egy kicsit a vidék félig hamis flórája. Talán éppen az élet túlságos sûrûsítése. Talán és legbizonyosabban, hogy akik idejönnek, azok majdnem mindnyájan antiszociális lények. Társadalmon felül vagy társadalmon kívül állók.

Egy gyilkos mementója van ennek az országnak. Nizzában egy teljes esztendeig készítik a farsangi bolondságok programját. Már ma például egészen kész a jövõ farsang terve. Ez a clou-ja, az eseménye, a lelke a szezonnak. És minden farsangon mindenkinek savanyúra görbül a szája. Nem tudnak az emberek ma bolondok és boldogok lenni még a Riviérán sem.

(Nizza, november 10.)

Budapesti Napló 1906. november 16.

A. E.