88. PÁRIZSI JEGYZETEK

I.

Versailles vége

Franciaország halálra ítélte Versailles-t, a Napkirály Versailles-át. Sírnak is az öreg esztéták: ime, a szocialista-radikális vandálok. Már Versailles sem szent nekik: elpusztítanak ezek minden szépet. De ugyanezek a vandálok új és új múzeumokat állítanak. Pazar menházakat az íróknak, a mûvészeknek, a színészeknek. Briand miniszter, mint fõ-vandál, Curie asszonyból egyetemi professzort csinált, ugyanez a Briand avval foglalkozik, hogy a nagy Operát, amely eddig a gazdagoké volt, a népnek adja. Nép-színházak, nép-operák, népies mûvészeti kurzusok alakulnak. Hülye, lovas történelmi szobrok helyett Rodin-féle Penseurök jelentkeznek Párizs utcáin. Egy új kultúra indult hódító útra a régi kultúra ellen. Persze, hogy ennek az új kultúrának Versailles, a régi kultúra e kastély-szimbóluma, útjában van. Népellenes, szomorú, hazug, arisztokrata szépségeivel s emlékeivel. És ha egy gyermek-menhely lesz a nagyszerû kastélyból? Akkor sem fog a világ összedûlni, ne féljenek az öreg esztéták. Az új mûvészet, az az új szépség elindult, s már-már mindenütt ott van. Aki nem látja, az vak, s aki Versailles-t azért akarja drága ezrekkel fönntartani, hogy a királyi abszolutizmus, a szép feudális idõk boldogságára emlékeztessen, azzal nem lehet beszélni.

II.

A Louis-aranyok

A Louis-aranyok, vagy ha jobban tetszik Napóleonok, demokratizálódnak. Eddig az volt a fölírásuk: Isten oltalmazza Franciaországot. Hát egy kicsit ostoba és klerikális fölírás volt ez. Ha isten csakugyan törõdik Franciaországgal, szükségtelen õt erre pénzdarabokon figyel­meztetni. Tessék elgondolni, hogy ezt a pénzt nagyon sokszor kapja egy-egy vidám hölgy. Milyen arcot vághat ehhez az, akit a pénz fölírása aposztrofál? Ezután az arany-pénz ezt hirdeti: Szabadság, egyenlõség, testvériség. Ám a köztársaság ne felejtse el, hogy ez a fölírás kötelez. Az egyenlõség azt is jelenti, hogy a Louis-aranyak eljussanak mindenkihez. Ez a demokrata reform legyen szimbólum. Az aranyról lekaparták az isten nevét. Isten helyett tehát ezután mindenkinek meg kell kapnia a mindennapos Ave-Mária és Pater Noster helyett a maga - aranyát.

III.

A baccarat

Párizsban bezárták a hírhedt, gyanús cercle-eket. Ahol a baccarat és társai fosztogattak. Belgák voltak a mesterei e barlangoknak. De csak az én tudásom szerint is három magyar volt a belgák között. Okvetlenül akadt több is. Mint ahogy az idegen áldozatok közül is tömérdek a magyar. Alig van magyar, akit Párizsban meg nem leltek a cercle-ek titkos emberei. Õk, a magyarok, pompás falatok voltak. Mert, mert, mert… Van itt Párizsban egy kevés mûvészet. Van egy kevés könyv. Egy kevés nagy ember. Van egy kevés tudomány. Egy kevés ipar, kereskedelem. Ez mind eltanulni való. Ellenben a Párizsba ellátogató magyar már a második napon unatkozik. Ezt tudja a banknak az a belgája, aki magyar. És tudja az a csinos nõ is, aki a banktól percentet kap s aki az unatkozó magyart elõször magának, ezután rögtön az egyik játékbarlangnak szerzi meg. Persze a magyarnak, aki néhány napig van Párizsban s akit ilyen sors ér, Párizs egy Sodoma. Holott Párizs ártatlan világváros. Tetszeni akar minden idegennek. Ha kell, egy kicsit Teherán. Ha kell, egy kicsit Budapest.

IV.

A fattyú

Magyarországon a színészegyesület hozta meg ezideig az egyetlen emberi paragrafust. Színésznõk gyermeke, ha törvényes apja nincs is, az anyja nyugdíjához jusst formálhat. Franciaországban e szellemben akarják megcsinálni az egész új házassági törvényt. Minden állami nõi alkalmazottnak joga lesz gyermekeket szülni - férj nélkül. Az állami tanítónõ, a telefonoskisasszony és a többi nem veszti el az állását, ha nem is menekül egy gyermek-sikkasztó, tudós nõhöz. Sõt, a fattyú éppen úgy kapja esetleg anyja után a gyermek-istápoló pénzeket, mintha neki is lett volna hiteles apja. A fattyú nem lesz már sokáig fattyú. Sõt becézett csemetéje lesz minden civilizált társadalomnak. Nem lesz törvényes és törvénytelen gyermek. Csak gyermek lesz. Hogy ebbõl a szent házasságnak lesz talán kára? Ez akkor volna csak baj, ha a társadalom házasságokból állna. De fatálisan a társadalom emberekbõl áll, akik gyermekekbõl lesznek. A társadalomnak muszáj választani: házasság vagy gyermek. A társadalomnak van önzése és esze: a gyermeket választja.

(Párizs, január 8. )

Budapesti Napló 1907. január 13.

A. E.