91. PÁRIZSI JEGYZETEK

I.

Az idegenek

Mivel Franciaország népessége nem akar nõni, idegenek lepik el Franciaországot. A natura­lizáltakon kívül több mint egy millió idegen él máris Franciaországban. Nem a vendégekrõl, kéjutazókról s egyéb gyökeretlen nomádokról van szó itt, de állandó lakókról. S a legsovénebb franciák sem tehetnek mást, látván e dolgot, mint sírnak. Mert a tudományos gondolkozás Franciaországban még a nacionalista agyaktól sem idegen. A Természet nagyúr s a Természet hajtja az idegeneket Franciaországba. Mivel Franciaországnak kevesebb lakosa van, mint amennyit el tud tartani, a differenciát pótolják az idegenek. A horror vacui törvénye ez, ha úgy tartják: a Természet betölti azt az ûrt, amit a francia születési statisztika mutat. S természetes, hogy a Keletrõl jönnek a bevándorlók: németek, szlávok, szláv zsidók, görögök. S ha ezek nem jönnek elegen, jönnek majd kínaiak és japánok esetleg. A Föld is Keletrõl Nyugatra forog: Keletrõl jönnek mindig új ember-rajok az elhasznált nyugati emberhadak helyébe. Lehet, hogy azért nem akar elég francia születni, mert a Természet elõre tudja, hogy a franciák nem tudnának megfelelni az új életfeltételeknek. Ezért jönnek, vándorolnak be a keményebb, többet bíró fajták. S Magyarországon bölcs dolog volna elmélkedni egy kicsit e jelenség fölött. A magyar nép sztrájkol a gólya ellen vagy kivándorol, mert nem tud megélni ott, ahol a grófok és a papok foglalják el elõle a földet, a földet, amely az õ életfeltétele. De a Természet nem tûri az elnéptelenedést ott, ahol a szaporodásra õ minden eszközt megadott. Egy millió határrendõr se akadályozhatja meg a Természet korrigáló munkáját. A kivándorolt s meg nem született magyarok helyett, akik föld nélkül élni nem tudnak és nem akarnak, jönnek idegen, keményebb fajták, amelyek föld nélkül is tudnak életharcot vívni. A latifundium jóvoltából így fog kipusztulni rövid idõ múlva Magyarországból a magyarság. Az idegeneket szidni pedig annyit tesz íme, mint nem érteni magunkat és a Természetet.

II.

A papok pálinkája

Franciaországban sokat nevetnek mostanában a szent karthausi papok esetén. E szent papok, a pères chartreux, gyártottak egy igen híres likõrt. Az állam kiûzte a karthausiakat s ellicitáltatta a likõrgyárukat. A szent barátok dühöngtek, de a dühöngés mit se ért. Ekkor kijelentették, hogy sebaj, mert Isten velük van. Isten nekik megsúgta, hogy hogyan kell a chartreuse pálinkát gyártani. De ezt a titkot nem fogja az õ istentelen utódaik orrára kötni. Elmentek a dühös karthausiak a szép Spanyolországba. A spanyol O.M.G.E., a La Union Agricole szóba állt velük. Megvette tõlük a likõrgyártás állítólagos titkát s fölállította a péres-chartreux-gyárat Taragonban. Ami ezután történt, különös dolog. Lehet, hogy Isten hely­telenítette az átruházást. Lehet, hogy a francia éghajlat hiányzik a szent pálinkához. Lehet, s pálinkaszakértõk ezt állítják, az a baj, hogy a papoknak Franciaországba[n] kellett hagyniok a régi, fölhalmozott hatvan-hetven éves konyak-szeszt. Elég az hozzá, hogy az a chartreuse, amit Taragonban gyártanak, kutya rossz. Ellenben a Franciaországban maradt s ellicitált gyárnak, mintha Isten megsúgta volna a titkot. A chartreuse, amit Franciaországban gyártanak még talán jobb, mint volt, már ti. annak, aki szereti. A spanyol O.M.G.E. pedig szeretné visszacsinálni az üzletet a karthauziakkal. Azonban nem könnyû azt ám visszaszerezni, ami egyszer a papzsákba került.

III.

A kártya csõdje

A Clemenceau-kormány nem tréfál: a szerencsejátéknak véget akar vetni. Mindenütt. Hiába próbálják kijátszani a legszebb érveket. A Clemenceau-kormány nem játszik. Vagy ötszáz olyan fürdõ vagy üdülõhely van Franciaországban, ahol kaszinó van. Ahol tehát szerencse­játék folyik. Clemenceau-t figyelmeztetik, hogy megöli ezeket a helyeket. Megöli Francia­ország idegenforgalmát. Például Nizza tönkre fog menni, ha harminc-negyven játékbarlangját bezárják. Nizza helyett majd az olasz San-Remo fog virágozni, mert oda költöznek a bankok. Clemenceau nem bánja. Sírva kiáltják neki, hogy Monte-Carlo és Ostende malmára hajtja a vizet. Még a franciák is oda fognak ezután járni játszani. Clemenceau erre is azt mondja, hogy nem bánja s igaza van. Komolyan hirdeti a mai Franciaország, hogy új társadalmat akar? Komolyan hirdeti, hogy egy demokrata államban az élethez a munkán kívül más jogcím nem lehet? Ha komolyan hirdeti, így kell lennie. El kell törülnie mindent, ami a munkát elbátortalanítja. Az üzérkedést, vak esélyt, szélhámosságot, játékot. Lóverseny-fogadást, sorsjátékot, kártyát, mindent. Mert addig a demokrácia üres jelszó s a munka csak a gyámoltalanok és szerencsétlenek kényszere lesz.

(Párizs, január 19.)

Budapesti Napló 1907. január 23.

A. E.