110. PÁRIZSI JEGYZETEK

I.

Anti-Dumas-k

Dumas fils megjósolta azt elõre, ami most történik. Kérdezték egyszer Dumas-tól, hogy miért kardoskodik egyre a válás mellett:

- Hogy legyen majd témájuk az utánam következõ íróknak s írhassanak a válás ellen.

Lehet, hogy Dumas fils csak szellemeset akart mondani s íme - jósolt. Divat lett a válás ellen agitálni a színpadon, amikor végre a törvényhozás is a válás mellett döntött. Nagy ezért az örömük a jó katolikusoknak. Már nem csak a Léon Daudet-k átkozzák azokat, akik a szent házasságot ostromolják. De például az Abel Hermant-ok s az Emile Fabre-ok is. Ahány író csak az Akadémia felé gravitál, válás-ellenes színdarabot ír. Dumas fils idejében még a dogma, az erkölcs nevében harcoltak a válás ellen. Az újaknak több eszük van: - õk a humanizmus oroszlánbõrébe bújnak. Hogy így, hogy úgy, a gyermek mindennél fontosabb. Ha a házastársak elválnak, elzüllik a gyermek, a gyermek, aki a - jövendõ. A jövendõnek föl kell áldozni a jelent, s ha a szerencsétlen házastársak belepusztulnak is, válni nem szabad. Hogy a jezsuita reakció micsoda áldozatokra képes a cél érdekében. Modernség, humanizmus álarcában védi íme a - dogmát. Balekek, jámborak pedig, hejh, sokan akadnak, mióta csak emberek élnek. Ami bátorságot nagy kínnal a társadalomba öntöttek a Dumas-k, most ki akarják sajtolni az Anti-Dumas-k.

II.

Zola ellen

Antoine az Odéonban nagyszerû cselekedetet vitt véghez. Színrehozta a híres Zola-Bruneau darabot: a Mouret abbé vétkét. Ki ne ismerné ezt a fölséges Zola-költeményt? A pogány humanizmus, a természetbeolvadás, a szerelem himnusza ez. Gyönyörû kiáltás az öncsonkító, élet-szomorító, hazug vallási fanatizmus fülébe. S a klerikális újságmaffia szervezkedett a halott Zola ellen. Még halottaiban is félnek tõle letiport ellenségei. A Paradou, a szerelem kertje, gyönyörû volt az Odéon színpadán. A színdarab egy izgató szépségû vers, mint ahogy a regény se más. Bruneau muzsikája olyan kísérõ, mint a Hajnalnak a rózsás felhõk. A siker óriási és nemes fajú siker. S ahány reakciós hírlap csak akad még Párizsban, gyilkosan csepüli a darabot. És Párizs dicsõsége, új dicsõsége, hogy hiábavaló a mesterkedés. Vagy még inkább a Zoláé, aki lám poraiban is különb legény, mint ezek a maflák összesen.

(Párizs, március 2.)

Budapesti Napló 1907. március 5.

A. E.