111. WILLY ÉS COLETTE

Wilde Oszkár hirdette volt, hogy õ szimbolikus vonatkozásban van korával. Ez a Wilde-mondás nem olyan új és mély, hogy itt Párizsban kíméljük. Mind-mind, akik csak piszmogunk e földön, nem különben volnánk. Csak Willy és Colette, õk ketten, Willy és Colette, õk a kivételek, Willy és Colette kizárólag csak a harmadik köztársaság Párizsával vannak szimbolikus viszonyban. Természetes, hogy e viszonyon kívül sok és másféle, nem szimbolikus viszonya van e párnak. S ezennel bocsánatot kérünk, hogy róluk írunk, régen halogatjuk. De mikor Willy és Colette mégis csak valakik s mégis csak a publikum elõtt vannak. S mikor az õ hírességük annyi mindent szimbolizál a mai Párizsból. A mai Párizsból, a mai publikumból, a rothadó gazdagok s a kalandorok életébõl.

Willy, az õ polgári nevén: Gauthier-Williars s Colette a felesége. Willy író, ha úgy tetszik s az õ Claudine-jeit valószínûleg a magyar diákifjúság is ismeri. Ez a Willy, ez a pornográf, lehetett volna valami iszonyúan komoly író. De nem lett ám, mert az istennek sem akart az lenni. Belenézett a kavargó, forró és a mának élõ Párizsba. Tetszett neki, fölismerte, s elszegõdött a Párizs poétájának. Mert Willy a maga disznó módján gyöngéd, álmodó mûvész, sõt költõ. Perverz leánykái, szeretkezõ figurái, férfiak, nõk, gyermekek, mind-mind melankóliások. S Willy a sorok között refréneket helyez el: látjátok, ilyenek vagyunk, disznók, léhák, betegek és szomorúak.

S a többirõl, mivel nagyon is kényes, csak röviden. Egy idõben hárman voltak Willyék: Willy, Colette és Polaire. Polaire azóta, ez a fiús teremtés, aki egy huszadrangú cirkuszban kezdte, ma híres színésznõ. S otthagyta Willyt, Colette-et s az egész furcsa múltat. Ellenben Colette is nagyszerûbb sorsra vágyott: õ is színpadra lépett. Most már azután a megmaradt 2/3 házasság is fölbomlott. Willy és Colette válnak, mivel már keveset beszélt róluk Párizs. Nyilatkoznak minden nap, hogy õk szeretik egymást, de válnak mégis. Mert az élet szomorú, mert beszéltetni kell az embernek magáról. Colette-nek azóta szenzációs vendégszereplése volt egy némajátékban. A Moulin-Rouge-ben, Morny hercegnõvel. Errõl a botrányról Európa minden lapja írt. Willy is ott ült az estén egy páholyban. Új szerelmével, egy különös, kalandos, szép angol leánnyal. A nagy kavarodásban majdnem megverték Willyt, mert úgy érezte mindenki, hogy a perverz híreskedõk pater familias-a mégis õ, Willy, aki válik Colette-tõl, s akik ketten mégis megélnek abból, hogy Párizs és az egész világ szamár. Vagy hogy komolyabban szóljunk: a harmadik köztársaság Párizsa is megvénült. S valahányszor még Párizs megvénült, Willyk és Colette-ek támadtak valamelyes formában. De valahányszor Párizs megvénült, rettenetes forradalomban ifjult meg. Dübörög a föld újra Párizs alatt. Új világ készül a rothadt polgári világ felé. S én úgy nézem õket, Willyt és Colette-et, mint két vidám, bûnös sirályát a megrázkodni készülõ, viharokat érlelõ Párizsnak.

(Párizs, március 3.)

Budapesti Napló 1907. március 6.

A. E.