115. ÁLLAMFÉRFIAK ISKOLÁJA

[Párizsi levelezőnktől]

Casimir-Perier példája figyelmeztesse minden ország Wekerléjét. Szép és szomorú példa ez: tessék meghallgatni. Casimir-Perier meghalt és senki se tud róla se jót, se nagyon rosszat mondani. Franciaország miniszterelnöke, képviselõházi elnöke volt. Majdnem királyi rangba jutott a köztársaság elnökségével, amelybõl különben annak idején csúfosan menekült. Okos ember, mûvészlelkû ember volt és gazdag. Típusa a dús, finom burzsoának. Valaki, aki így gondolkozik: „a demokráciának volt annyi haszna, hogy én gazdag és hatalmas lehetek”. „Ezek után miért ne hirdessem én a társadalmi nyugalom szükségét?” „Miért ne béküljek én ki mágnásokkal, papokkal?” „Miért ne legyek én okos, bölcs, konzervatív ember?” „A demokrácia egy vad szekér, mely sohse akar megállani.” „Énnekem nem érdekem, hogy alulról új Casimir-Perier-k jöjjenek föl.”

Hát így gondolkozott Casimir-Perier. Csak éppen azt felejtette el, hogy milyen idõben él. Vannak szörnyen megrázott, megriadt idõk és társadalmak. Ilyenkor és itt lehet szürke embereknek dirigálni. Mindenki örül, ha meglepetés nem történik. De Casimir-Perier körülbelül olyan korszakban került magas polcra, amilyen most Magyarországon van. Minden igaz fej és ideg érzi, hogy jön a változás. Franciaországban is így volt akkor, s Casimir-Perier nem vette észre. Nem vette észre, hogy mindent lehet csinálni, csak állani nem. Lehet összetörni a köztársaságot, királyt hozni. Lehet Rómát rászabadítani a francia lelkekre. Lehet a hadsereget Franciaország urává tenni s megüzenni a harcot Berlinnek. Mindent lehetett akkor, csak konzervatívoskodni nem lehetett. Ma már tudjuk, hogy Franciaország jó szelleme s a radikalizmus gyõzött. A Dreyfus-ügy s a szeparáció a két legnagyobb diadalmi oszlop.

Ha annak idején Casimir-Perier nyíltan a reakció keblére borul, ma a koporsójánál meg lehetne állapítani, hogy volt valaki. Ha megérzi viszont, hogy polgári származásának mivel tartozik, ha a társadalmi radikalizmus élére áll, ma egész Franciaország siratja és gyászolja. De õ, bocsánat, hogy halottról így beszélünk, gyáva kutya volt. Még a radikális múltját is gyászolta. Papokkal, pénzbárókkal s históriai mágnás-majmokkal trafikált. S azt hitte, hogy konzerválni annyit jelent, mint boldogítani. S azt hitte, hogy a demokrácia annyit jelent, hogy néhány bugrist kegyesen társaságukba fogadjanak az urak. Casimir-Perier példája egyenesen mintha magyar használatra készült volna.

(Párizs, március 13.)

Budapesti Napló 1907. március 16.

A. E.