125. PÁRIZSI JEGYZETEK

I.

A hímzett frakkú spionok

Most Párizsban megint kiderült egy voltaképpen régi, avas titok. Hogy a diplomácia nem más, mint szervezett, elõkelõ, nemzetközi kémintézmény. A Montagnini-ügy aktái mutatják, hogy a nagykövet és a követ urak mi mindent mernek az ellen az ország ellen cselekedni, ahová küldik õket. Ha egyszerû magánemberek volnának s ilyen turpisságokon érné õket akár Monaco fejedelemség is, a golyót vagy a kötelet nem kerülnék ki. Ha egyszerû magán­em­berekrõl suttogják, hogy kémek, egy valamirevaló társaság sem fogadja be az így meg­bélyegzetteket. Ellenben a nagykövet és követ urak excellenciások és majdnem fejedelmek. Bécsben, Berlinben, Londonban, Párizsban, mindenütt. A mai társadalomnak alapja az erkölcs, amiként ebbõl is látnivaló.

II.

A nagy drámai mûvésznõk

Egyszer valamikor Márkus Emmával kapcsolatban írtunk a híres mûvésznõk irodalmi kultúrájáról. A híres mûvésznõk, Shakespeare, Goethe, Ibsen, Hauptmann és Meaterlinck interpretálói annyit értenek az irodalomhoz, mint a tyúk az ábécéhez. Vigasztaljon bennünket, hogy a híres mûvésznõk értelmi és lelki kultúrája kevés kivétellel mindenütt nulla.

A minap Párizsban Réjane asszony, a híres Réjane, összeveszett Lugné-Poe úrral, az Oeuvre színház jeles direktorával. Egy próbán, a Réjane-színházban, ahova Lugné-Poe-t vendégül hívta a díva és direktornõ. Tudniillik olyan író darabját újítja föl a Réjane-színház, akinek s jogainak Párizsban Lugné-Poe a képviselõje.

Késõbb, a veszekedés után Réjane asszony így zsörtölõdött:

- Hallatlan, ha meggondolom, hogy jóformán az õ kedvéért vettem elõ annak a divatba jött vén szamárnak ezt a darabját.

A divatba jött vén szamár: néhai Ibsen Henrik s a darab: Nóra.

III.

A vallás a családban

A papa ateista, antiklerikális, népszerû, radikális politikus. A mama rendesen gyónik, leányait megbérmáltatja. Áldoz bõven szent, egyházi célokra s ha a kisasszonyok férjhez mennek, egyházi áldással reparálják a profán polgári kötést. Ez Franciaországban olyan mindennapi, hogy már föl se háborító. Annyival inkább, mivel nem éppen szokatlan más országokban sem. Életünk szebbik fele, a teremtés koronája, a mélyen tisztelt nõ nem akar a papokkal szakítani. Még a feminista asszonyok között is van ilyen típus. Hát bizony ne csodálkozzanak a harcos asszonyok, ha az emancipációs jelszavukat ott is furcsa arccal fogadják, ahol az ilyen fogadtatást legkevésbé várják.

(Párizs, április 8.)

Budapesti Napló 1907. április 13.

A. E.