126. A MEGSZÁLLOTT PÁRIZS

[Párizsi levelezőnktől]

Mintha 1871 ismétlõdnék: a versailles-iak bevonultak Párizsba. Párizst idegen garnizonokból összerajzott hadsereg õrzi. Pedig ma még csak a pékek sztrájkolnak. S az ijedõsek már a Commune-t szagolják. S micsoda tréfája lesz a sorsnak, ha Clemenceau lesz éppen kénytelen eljátszani a Thiers szerepét. No, no, elég lesz a párhuzamból. Mert még Budapesten is halálra találnak ijedni a jámborok. Tehát jelentsük ki hamar: a barrikádok még nem épülnek. S a Commune se fenyegeti Párizst. Negyvenhat év óta nagyon megokosodott Párizs forradalmi népe.

Bizonyos, hogy Clemenceau még imádkozni is tudna egy kis lázadásért. Ötvenezer katona ülne tíz óra alatt Párizs nyakán. A negyedik rend pedig megint okosodhatnék legalább is negyvenhat évig. De sajnos, Clemenceau nem lesz Thiers. Sajnos, a munkások nem hajlandók még egyszer eljátszani a Commune-tragédiát. Egyszerû okból: mert félelmesen erõsek.

Európa nem látja tisztán, mi történik itt. Nagy hagyatéki eljárás folyik ma Franciaországban. Tíz éven belül átveszik a hatalmat itt a szervezett munkás-milliók. Nincs erõ és nincs ravaszság, ami ezt meggátolja. Forradalom: kész nevetség errõl beszélni. S a francia proletárság egyben igazolni fogja a politikai akció erejét és mindenhatóságát. Nem kell itt forradalom: minden készen van. Csak hát a leltározás s a hagyatéki tárgyalás a történelemben sem éppen rövid processzus.

E nagy, impozáns történelmi színjátékhoz szabadjegyet kap egész Európa. Lássa és tanuljon belõle minden társadalom. A munkás Franciaország egy táborban van. Tanár, tanító, hivatalnok, alkalmazott, munkás mind szocialisták.

A Haza és a Köztársaság veszedelemben van, jajgatják a tõkés radikálisok. Persze, persze, a Haza nagyon kipróbált bunda a záporesõ ellen. De tíz hónappal ezelõtt a francia Tõke azzal fenyegetõzött, hogy kivándorol külföldre, ha meg merik becsületesen adóztatni. A derék burzsoák ugyanakkor azt üzenték Clemenceau-nak, hogy õk mind királypártiak lesznek, ha a Köztársaság meg nem védi õket a szocialistáktól.

Hát így szeretik e derék emberek a Hazát és a Köztársaságot. A legpompásabb látnivaló a klerikálisok viselkedése. Titokban örülnek, hogy a radikális kormányt szorongatják a szo­cia­lis­ták. Remélik, hogy így kevesebb ellenõrzéssel dolgozhatnak. Clemenceau nem ostro­mol­hatja Rómát akkor, ha a szocialista Hannibál itt van a kapuknál. S micsoda siralmasan komikus verembe fognak esni, ha észre nem térnek, a polgári radikálisok. Uralom-dühükben egyenesen keblére borulnak Rómának. Arra ébrednek egy szép napon, hogy egy táborban vannak a reakció embereivel. Kétharmad részükben csak mert a polgári radikalizmus egyharmad­része legalábbis meg fog hajolni a történelmi parancs elõtt. Hogy tudniillik inkább az Internacionale, mint a pápai Himnusz. S inkább egy szociális köztársaság, mint egy új Restauration.

Ezek ma talán még nem aktuális dolgok, de holnap már azok lesznek. S ne tessék otthon Budapesten bosszankodással olvasni a francia táviratokat, a legtöbbször színezett szamár, didergõ ferdítéseket. Nincs itt forradalom s még kevésbé commune. Itt egyszerûen a História végzi a maga kötelességét. S e história elé az új Thiers, Clemenceau is hiába áll.

(Párizs, április 14.)

Budapesti Napló 1907. április 17.

A. E.