141. PÁRIZSI JEGYZETEK

I.

Léon Blum tanácsa

Léon Blum nem nagy író, nem valaki, de van neki közönsége. Tipikusan burzsoá lelkû és erkölcsû úr, tehát érdekes papagály. Õ bizonyára csak azt ismétli, amit gazdag polgári szalonokban hallott. S Párizsnak és a franciáknak azért van rossz hírük, mert õszinték. Alapjában azonban a mai francia irodalom és mûvészet kifejezõje az egész mai polgári világrendnek. Léon Blumnak fáj, hogy a házasságok manapság nem sikerülnek. Eszébe se jut, hogy talán az intézményben van némi hiba. Isten ments ilyen fölforgató tant hirdetni. Neki megvan a maga saját polgári panaceája. Azt tanácsolja, hogy szabad legyen a kisasszonyoknak - kísérletezni. Esetleg e kísérletezések közben rábukkanhat egy alkalmas férjre. Esetleg pedig belátja, hogy egyik férfi kutya, a másik eb. Ez esetben okosan, szépen, megbékülten hajtja fejét egy praktikus házasság igájába. Arra a kérdésre, hogy hátha a kisasszonyok balul járnak a kísérletezésekkel, Léon Blum röviden válaszol. A kisasszonyoknak legyen annyi eszük, hogy gyermekük ne legyen, míg kisasszonyok. Íme ez a mai társadalmi erkölcs - dióhéjban, amely föltörhetõ.

II.

A lourdes-i Mária

A minap megírtam, ki jelent volt meg a kis Bernadette-nak Lourdes-ban. Azt is megírtam, hogy egy francia tábornok beszélte el nekem a dolgot. Komoly, jó katolikus ember, aki Lourdes vidékérõl való. Tehát egy kikapós csokoládégyárosnak a felesége jelent meg Bernadette-nek. Most már a nevét is megmondhatom: Madame Paillasson. Nomen est omen annak, aki franciául tud. A csokoládégyár föl is lendült a csoda után. Persze Paillasson, az sohase sejtette meg ezt a titkot. Ellenkezõleg, õ hitt legfanatikusabban a csodában. S Madame Paillasson ma is csõdíti a zarándokokat Lourdes-ba. Csodatevõ hely, barlang, víz, város ez. Cáfolja meg a történteket a Pázmány-egyesület, ha tudja.

III.

A rehabilitált Marat

Marat-t a világ minden iskolájában bestiának rajzolja meg a történelemtanár úr. S most állni fog a szobra Párizsban s egy egész Marat-irodalom vitatja, hogy a francia forradalom Marat-ja, Corday Sarolta kisasszony áldozata, nem az volt, akinek hisszük. Marat forradalmár volt, kemény, nagy egó, de fehérlelkû álmodozó. Bûnbak kell minden viharos korszak számára s Marat-t odadobta a hivatalos históriaírás - áldozatul. Emlékezzünk csak, a mi Dózsa Györgyünkre is mennyi gonoszat fog rá a hivatalos történettudomány. Holott ez a nemes néptribun sok-sok szomorú magyar évszázad lelkiismeretének megszólaltatója volt. Nyolc-kilenc hónappal ezelõtt proponáltam itt e lapban: állítsunk szobrot Dózsa Györgynek. Késõi visszhangként olvasom, hogy Csaba és Áchim András már érzik, hogy mit jelképez Dózsa György bemocskolt alakja. Hogy mágnások, püspökök és cselédjeik ne uralkodjanak Magyarországon. Még Marat-t is rehabilitálja az észretért utókor. Ezerszer nagyobb kötelességünk ez Dózsa Györggyel szemben.

(Párizs, június 9.)

Budapesti Napló 1907. június 14.

A. E.