142. HA A BACILUST FÖLFEDEZIK

Egy francia orvossal utaztam Párizsból most hazajövõben. A Balkánra iparkodott a doktor, s azóta Konstantinápoly felé járhat. Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, nyugtalanítóan vizsgált végig. Úgy figyelt, úgy mustrált, hogy majdnem dühbe jöttem. Orvossá változott útitársból s nyájasból töprengõvé. S egyszerre vallatni kezdett, akárcsak ha beteg ember ágyánál állna:

- Nézze, kérem, nálunk Franciaországban is vannak nacionalisták, hazafiak. Emberek, akikre rájön a hazaszeretet, mint a szívbajosra a görcs. De mégsem olyan veszedelmes ez az epidémia, mint önöknél. Én foglalkozom ezzel a bajjal s ha egyszer idõm lesz, ellátogatok Magyarországra. Sok talán önöknél a mocsaras tájék vagy a táplálkozásuk helytelen?

Dühösen akasztottam meg gyalázatos beszédjében a franciát:

- Hát ön betegségnek tartja azt, ha valaki imádja a hont? Micsoda perverz, micsoda degenerált, micsoda szomorú észjárás.

- Nem, nem, uram, a hazaszeretet ellen nincs orvosi kifogásom. Ha az titkos, csöndes és munkás.

- Titkos, csöndes, munkás, hát még mit? Akkor semmi értelme sincs az egész hazaszeretetnek. Nem, nem, mi magyarok, ilyen beteges teóriákat nem engedünk magunkhoz. Mi kiáltjuk, mi sírjuk, mi ordítjuk, mi nem titkoljuk. Mi szeretjük, szeretjük, szeretjük a hazát. Versekben, mint egy nagy költõnk, Rudnyánszky Gyula. Avagy cselekvésekben, mint egy nagy magyar cselekvõnk, Nessi Pál.

- De kérem, ezalatt önök csinálhatnának mást is. Nagy föltalálókat, nemzetgazda zseniket, nagy írókat, mûvészeket. Akikrõl az egész világ tudná, hogy magyarok. Micsoda dicsõsége volna ez a magyar géniusznak. De önök úgy tesznek, mintha megharapta volna valamennyiüket egykor egy gyanús kutya. Hirtelen kitör rajtuk a hazaszeretet s olyan lármát csapnak, hogy még a szomszédjaikat is zavarják a munkában.

- Lári-fári, istentelenség, amint ön beszél. Szeretni kell igenis a hazát s mi, esküszöm, szeretni fogjuk.

Itt megállott a beszélgetésünk, haragudtunk egymásra. Budapesthez közeledtünk és én szedelõzködtem. A búcsúzásnál csöndesen beszélt hozzám a francia:

- Uram, én önnek megvallok most valamit. Tíz évi kutatás és kísérlet után én nagy eredmény elõtt állok. Talán holnap, vagy holnapután az egész világ tudni fogja. Én biztosan föl fogom fedezni a bacilusát annak a betegségnek, amirõl szóltam.

Sápadtan, remegve szálltam le a vonatról. Íme, itt van elõttem újra szép Budapest. Magyar Supilókkal, horvát Vajdákkal és oláh Somogyi Aladárokkal. Ha ezek tudnák, milyen veszedelmes ember utazik át az országon, fölrobbantanák a francia doktor vonatát. Istenem, mi is lesz, ha csakugyan fölfedezik a bacilust.

Budapesti Napló 1907. június 25.

A. E.

FELJEGYZÉSEK