151. SZERELEM ÉS DÍJ

- Egy kényes közérdekű ügy -

Egy õszinte és brutális eset iskolát fog csinálni Budapesten, megjósoljuk. Úri ember, feleséges ember, budapesti ember kirúgott a hámfából. Utólag azután úgy találta, hogy szívének alkalmi királynõje õt nagyon megpumpolta. A mûvelt francia, aki budapesti elmésség szerint néha a kaláberben nem olvas, ilyen esetekben is gavallér marad. A dáridózó muszka urakról is ilyenforma híreket hoznak az Oroszországot egyre jobban kultiváló magyar beauték. Svéd, spanyol, szerb, sõt még német sem cselekedhet másként. Mûveltebb perzsa urak is hozzászoktak Európában, hogy tyúktojásnyi gyémántokat sem kér vissza az ember - nõktõl. Budapesti barátunk és ízlésrokonunk azonban más fából van faragva. Õ megleste a túlfizetett hölgyet s erõszakot követett el a hölgy értéktárgyai ellen.

A mi korunknak a szerelmi berendezkedése nem szimpatikus, nem épületes. De adott valóságokat, helyzeteket el kell fogadnunk. Sõt vigasztalódásnak nem utolsó az az eredmény, amelyet a pénz, a tõke, a nõi szépség ápolásában elért. Botrányos és erkölcstelen dolog, de szép is, hogy Párizsban palotája, sok fogatja, cselédsége és sok százezre lehet egy némbernek, aki talán utca-tündér volt húsz éves korában még. Ez a mai pénzfundamentumú polgári társadalomban természetes valami. Már tudniillik ott, ahol pénz bõségesen kerül, akad. Nagy költõk, nagy festõk is csak kedvezõ idõkben teremnek. A mi korunk határozottan kedvez a nagy kurtizánoknak.

De, de, még itt is ezen a téren milyen jajgató a mi szegénységünk. S mivel pedig szegény ember piszkos ember: a mi piszkosságunk. Holott a szerelmet õrülten szeretjük Királyhágón innen és túl. Azt is kikiáltottuk magunkról, hogy lovagiasak vagyunk. Hogy megkülönböztetett bánásmóddal traktáljuk a lovat és az asszonyt. A ló, nagy szerencsénkre, nem tud beszélni, de az asszony annál többet mondhat Magyarországon errõl a híres lovagiasságról és gavallérságról. Igazán megérdemeltük, hogy a szerelmi nõk fajtájából a durva, húsos, falánk és gonosz virágzott ki nálunk. Az alsóbbrendû, a gyöngén fizetett, az utálatos. Nagyszerû, gyámántosan és csipkésen polgári, nagystílû nincs. Mert a budapesti és magyar pénzes világnak ízlése is, gavallériája is hiányzik.

Ellenben, ha egyszer mégis gavallérok vagyunk, visszaraboljuk, amit adtunk. Polgári társa­dalom vagyunk mi már minden mágnáspereputtyunk dacára. Erkölcstelen, hitetlen, pénzsóvár csókolózó, léha, az anarchizmussal kacérkodó. De tizenketted-rangúak vagyunk társa­dalomnak is, embereknek is. Ötlet- és vagyon-szegények lévén, piszkosak vagyunk. Ha szép, fiatal, okos - és természetesen nõ - volnék, végérvényesen kivándorolnék ebbõl az országból. Ahogyan azt már éppen legkülönb szerelmi nõink teszik.

Budapesti Napló 1907. július 3.

A. E.