170. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A Hau-pör titka

Karlsruhe esküdtjei s a Hau-pörben ítélõ bírái föltétlenül nyugtalanok. Nem nyugtalanabbak, de éppen olyan nyugtalanok, mint a világ minden újságolvasója. Érzik õk és érezzük mi is, hogy itt egy kegyetlen sorstragédia vetõdött elénk. A sorstragédiákat a rejtelmes istenek rendezik s ha beavatkozunk, bennünket is baj érhet. Hogy Hau Károly ölte meg valóban az anyósát, ez nem lehetetlen. De miért érezünk a karlsruhei tárgyalás közönségével együtt magunk is különös haragot a szép Molitor Olga iránt? Itt nagy titok rejtõzködik még akkor is, ha Hau Károly gyilkolt. És a vallomástól rettegõ vagy menekülõ tanúk sem idegcsillapító jelenségek ez izgató, világraszóló bûnügyi szenzációban. Hau Károly esze, bátorsága, büszkesége és nyugalma még gyilkosul is nem akasztófára valónak mutatják õt. A vér és a halál mellett pedig itt van ezúttal is a szerelem. A szerelem és a gyilkos, aki a gyilkosságot tagadja. Egy gyilkos, aki úgy viselkedik, mintha valami gyönyörû titkot kellene sírig õriznie. S mikor halálra ítélik, homloka körül rögtön ott a mártírkoszorú. A régi, ádáz istenek még élnek és vannak még mindig sorstragédiák.

II.

Legénykedés a levegõben

Ha a franciák az õ kormányozható Patrie-jukkal lepik meg a világot, a németek is repülnek. Ha a Patrie-val játszva sétálgat az Eiffel-torony körül Clemenceau miniszterelnök, fog Bülow is légi sétát tenni. Már jön a hír, hogy a német kormányozható léghajó is oda száll, ahova akar és Spandauban gyönyörûen megkerülte a Nikolaj-templomot. Lehet, hogy ez a levegõi legénykedés csak újfajta, ártatlan torna két gazdag, bõvérû náció között. Lehetséges, hogy a kormányozhatók nem is kormányozhatók, de nem lehetetlen, hogy mind a ketten azok, a francia is, a német is. És így volna fölséges és így volna egyben pokolian mulatságos. Mert németek, franciák, sõt minden nemzetek diplomatái ez új csodából is a háborút szagolnák ki. Pedig milyen õrültül csalódnak vagy csalódnának. Találják csak föl s tökéletesítsék a hadseregek tudósai a kormányozható léghajót. A jót még az ördögtõl is el kell fogadnunk, tehát a katonaságtól is. És õk azt hiszik, a naivak, hogy a háborút csinálják, pedig a békét csinálják katonásan, vitézül és szépen.

III.

Az északi Firenze

Egy nagy külföldi lap adja ezt a szép címet Prága városnak. De más lapok viszont szláv Athénnak, szláv Münchennek és isten tudja minek nem keresztelik Prágát. Mindezt a most lezajlott prágai ünnepek alkalmából. Amennyi komoly hírlap és revü él Nyugaton, mind hosszú, hosszú cikkeket közöl Prágáról. A cseh kultúráról, a cseh mûvészetrõl, a cseh irodalomról. Áradozó, forró, a kultúra közös szerelmétõl ittas hangon fonják az õs cseh város dicsõségét. Az újfajta dicsõséget, a nagy kultúráét. Sápadozunk a dühtõl, az irigységtõl, ha Budapestre és magunkra gondolunk. Bezzeg mi nem kaptunk még ebben az életben századrésznyi ilyen dicséretet sem. Gazember, aki azt állítja, hogy a kultúra magyar seregén múlik. De igenis a kultúraellenes, tatárlelkû osztályuralmon s a politikán. Minden hírünket, mindig rossz hírünket köszönjük meg a politikusainknak. S ebbõl az országból csak a politikusok kiirtásával lehetne valamit csinálni.

Budapesti Napló 1907. július 25.

Lellei.